Egy 2007-es törvényjavaslatot nyújtanak be újra Gyurcsányék

2015. január 08. 13:09

A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló, korrupcióellenes törvényjavaslatot anno elfogadták, de a Fidesz 2010-ben első intézkedései között módosította a törvényt.

2015. január 08. 13:09

A DK politikusai változatlan szöveggel újra benyújtják az Országgyűlésnek a 2007-ben elfogadott, a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló, korrupcióellenes törvényjavaslatot – erősítette meg csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján a párt ügyvezető alelnöke. Molnár Csaba azt mondta, jelenleg átláthatatlanok a pályázati döntések és „tele van vele a sajtó”, hogy politikusok, vagy a cégeik, családtagjaik hatalmas összegekhez jutnak hozzá magyar vagy uniós pályázatokon.

Az EP-képviselő közlése szerint a jogszabályt annak idején az Európai Bizottság a kontinens legszigorúbb összeférhetetlenségi törvényének értékelte, és nem véletlen, hogy az Orbán-kormány 2010-ben az első intézkedései között módosította a törvényt, aminek következtében az megengedi, hogy „fideszes politikusok és családtagjaik gazdagodhassanak”. A törvény teljes átláthatóságot és nagyon szigorú összeférhetetlenségi szabályokat biztosított: minden, a pályázatokhoz kapcsolódó irat közérdekű adatnak minősült, és meghatározta azon közjogi szereplők körét, akiknek cégei nem vehetnek részt a pályázatokon – ismertette Molnár Csaba.

Szerinte ezek a szabályok ma már „nem nagyon léteznek”, ezért terjesztik be az eredeti szöveggel újra a törvényt. Ha a Fidesz nem támogatja az indítványt, akkor a DK azt úgy értelmezi, hogy tudatosan építik a politikusi korrupció lehetőségét – jelentette ki Molnár Csaba. A politikus a DK nevében részvétét nyilvánította a csütörtökön elhunyt fideszes képviselő, Lasztovicza Jenő családjának.

Gyurcsány Ferenc pártelnök a sajtótájékoztatón megemlékezett a szerdai, párizsi mészárlás áldozatairól. Megdöbbenését fejezte a ki a „gyalázatos terroristatámadás” miatt, amiről azt mondta, az nem csak Franciaország ügye: „barbarizmus az európai humanizmus, civilizációval szemben”. Nincs olyan hit, nincs olyan meggyőződés, amelynek képviselete emberi életekbe kerülhet - szögezte le. Amikor 12 életet kioltottak, nemcsak 12 ember jövőjét vették el, de a közös biztonságba vetett hitünket, hogy eszméink, meggyőződésünk, európai világunk meg tud minket védeni – jelentette ki Gyurcsány Ferenc. A pártelnök egyetértett azokkal, akik szerint ez a támadás lesz most Európa szeptember 11-éje. Kérte, hogy valamennyi magyar és európai polgár gyászoljon együtt az áldozatok családjaival.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
alex.leopardi
2015. január 08. 19:28
ha jól tudom te egy köztörvényes vagy,csak éppen elévült...dolgoztam olyan faszoknak mint te...
paraklétosz
2015. január 08. 14:33
Retró?
Maddox
2015. január 08. 13:50
Jó, és 2007-ben ki szavazta le?
liberálzöld.
2015. január 08. 13:36
Pontosan tudták, hogy mire készülnek. "de a Fidesz 2010-ben első intézkedései között módosította a törvényt."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!