Beszólt a Fidesz a DK-nak

2015. január 18. 15:21

Vadai Ágnes vasárnap jelentette be, hogy a DK egyhetes karitatív akciót indít országszerte, mivel szerintük jelentősen nőtt a szegénység az országban az Orbán-kormány regnálása alatt. A Fidesz erre válaszul azt közölte: nem kiáltozni, hanem kormányozni kellett volna a szegénység csökkentéséért.

2015. január 18. 15:21

Egyhetes karitatív akciót indít a Demokratikus Koalíció (DK) országszerte – jelentette be Vadai Ágnes, a párt alelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján. Az alelnök azt mondta: uniós és hazai statisztikai adatok is azt mutatják, hogy „drámai” a magyarországi szegénységi helyzet, főként a gyermekek nélkülözése. A Tárki adatai szerint jelenleg 3,3 millió szegény ember él az országban, a mély szegénységben élők aránya háromszor akkora, mint az Európai Unióban – mondta a DK-s politikus. Úgy fogalmazott: „az Orbán-kormány alatt jobban szegényedett az ország, mint a gazdasági világválság alatt”.

Vadai Ágnes azt mondta: az UNICEF (az ENSZ Gyermekalapja) felmérése szerint a szegénységben élő magyar gyermekek aránya 2009-ben, a válság idején alig érte el a 30 százalékot, 2013-ban viszont ez az arány 43 százalék volt. Szavai szerint Magyarország kivételével az unión belül mindenhol sikerült megállítani, vagy visszafordítani a szegénységben élő, 7 évesnél fiatalabb gyermekek számának növekedését, még Romániában is. Kitért arra is, hogy „még a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint is” utolsó helyen áll az ország az uniós nemzetek között az anyagi biztonság szempontjából: a magyar családok 76 százaléka nem lenne képes kifizetni egy váratlan nagyobb, 66 ezer forintos kiadást. 

A DK ezért hétfőn karitatív hetet indít, aktivistáik minden megyében megjelennek majd, és saját forrásból könyveket, játékokat, ruhaneműt, illetve élelmiszert osztanak szét – jelentette be az alelnök. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ez nem oldja meg a szociális problémákat, mert azokat csak költségvetési forrásból lehetne enyhíteni.

A Fidesz beszólt a DK-nak

Nem kiáltozni, hanem kormányozni kellett volna a szegénység csökkentéséért – reagált a Fidesz vasárnap arra, hogy a Demokratikus Koalíció egyhetes országos karitatív akciót indít. A Fidesz-frakció közleményt küldött az MTI-hez, amelyben azt írta: a Gyurcsány-kormány megduplázta a munkanélküliséget, devizahitel-csapdába taszította és sorozatos megszorításokkal sújtotta a magyar családokat, és velük fizettette Európa legdrágább rezsiköltségeit. 

Ma az unió tagállamai közül Magyarország teljesít a legjobban a munkanélküliség elleni küzdelemben, a gyermekes családok támogatásában, a rezsicsökkentésben és a forintosítással a devizahiteles családokat is megóvtuk a legrosszabbtól” – hangsúlyozza a  nagyobbik kormánypárt, hozzátéve: a kabinet a legmélyebb szegénységben élőket sem hagyja magára.

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2015. január 20. 07:38
Ma az unió tagállamai közül Magyarország teljesít a legjobban a munkanélküliség elleni küzdelemben, a gyermekes családok támogatásában, a rezsicsökkentésben és a forintosítással a devizahiteles családokat is megóvtuk a legrosszabbtól” – hangsúlyozza a nagyobbik kormánypárt, hozzátéve: a kabinet a legmélyebb szegénységben élőket sem hagyja magára. Ez a megoldás. Lassabb, de biztos.
moricka13
2015. január 20. 06:50
Gyurcsány-Vadai-Bendegúz! Mi a teendő? Horn Gábor a megmondója! Neki, a liberálisnak el is hihetik. /Kocsistul-lovastul./
Mich
2015. január 18. 23:53
Vad Ági...
Agricola
2015. január 18. 20:45
A szegénységérzet függ a politikai propaganda hatékonyságától, az úgynevezett szabad sajtó tulajdonosaitól, tértől, időtől és pártállástól is. Az (index.hu/chart/2014/08/18/3 oszlopdiagarmjának adatai viszont az Eurostat adataira támaszkodnak. A mellékelt Eurostat diagramból kiderül az, hogy 2005-ben is kb ugyanennyi szegény élt Magyarországon, mint 2013-ban. Ez a szám 2008-ra 2,5 millióra csökkent, majd 2009-ben növekedésnek indulva elérte a 2,8 milliót és 2013-ra elérte a 3,3 milliót. Mégis az úgynevezett "szabad sajtó" , plusz az MSZP, DK-stul úgy beszél, mintha amikor Gyurcsány elvtárs a Földön járt és kormányzott, Magyarországon nem lett volna szegénység. Az aki most lépett le a falvédőről (mint Vadai), ezért azt hiheti, hogy csak azóta van hatalmas szegénység Magyarországon, mióta a mérhetetlenül jóságos Gyurcsány-Bajnai kormányt a választól elzavarták. KOVÁCS ÁRON - 2014. NOVEMBER 26 (VS) "A KSH tehát egy évvel előrébb jár, mint az európai kollégák, így bátran kijelentheti, hogy hosszú idő után 2,9 százalékponttal csökkent a súlyosan nélkülözők aránya Magyarországon."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!