Konkrét büntetőügyben is megkereste amerikai kollégáját Polt

2014. december 12. 15:45

Még október végén levélben kereste meg az amerikai igazságügyi minisztert és André Goodfriendet Polt Péter legfőbb ügyész az amerikai kitiltások ügyében. Az ügyészség közlése szerint Goodfriend pénteki válaszlevele semmi újdonságot nem tartalmaz, de azóta már egy konkrét büntetőügyben is kértek jogsegélyt az amerikaiaktól.

2014. december 12. 15:45

Konkrét ügyben is jogsegélykérelemmel fordult amerikai kollégájához Polt Péter legfőbb ügyész – írja a Napi.hu. Még október 27-én írt levelet Polt Péter legfelsőbb ügyész Eric Holder amerikai igazságügyi miniszternek és legfőbb ügyésznek, illetve André Goodfriend budapesti ügyvivőnek az amerikai kitiltással kapcsolatos információk ügyében. Azt kérte, hogy adjanak ki minden olyan információt, melyet a vonatkozó jogszabályok lehetővé tesznek. Holder még nem válaszolt, de André Goodfriend igen: az ügyészség tájékoztatása szerint újdonság nem volt a levélben.

Goodfriend újra elmondta, hogy vízumügyről van szó, melynek részletei bizalmasak. Az amerikai ügyvivő azt is hangsúlyozta, hogy közigazgatási, és nem büntetőjogi ügyről van szó. Azt is kifejtette, hogy csak konkrét bűnügyi nyomozás esetén adhatóak ki a kölcsönös bűnügyi jogsegély egyezmény alapján adatok. Az ügyészség ennek nyomán közleményében leírta, hogy még az amerikai ügyvivő levele előtt egy konkrét ügyben is jogsegélykérelemmel fordultak Eric Holderhez. Erről a megkeresésről azonban nem árult el több részletet az ügyészség, mivel folyamatban lévő ügyről van szó.

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
andre
2014. december 13. 06:26
A USA k.ul le van gyengulve,es szetrohadt!!!!! most kellene megtamadnunk Oket!!!!(mindent vissza!!!!!!
pitypang1125
2014. december 13. 02:22
Na ez a lufi is kidurrant! Ennyi! (elkétzelt beszélgetés) -ügyvivő úr, mivel tudja alátámasztani az állításait? -Háááát lényegében semmivel, de viszont ezt hallottam -és kitől hallotta ezeket az információkat? -az információk származását, és forrását nem kívánom nyilvánosságra hozni. Szerintem meg egyértelmű!
balbako_
2014. december 12. 22:56
A simlis jenki és még simlisebb kormánya össze vissza hazudozik. Itt tartunk most.
káli
2014. december 12. 20:44
Most nem annyira szörnyű ,csak ha látom mit elloptok.DDDDD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!