Blikk: Négy év alatt 63 milliós állami támogatást kapott L. Simon cége

2014. december 13. 16:33

Az L. Simon László államtitkár többségi tulajdonában lévő Simon és Simon Kft. több mint 63 millió forint állami támogatást kapott az elmúlt négy évben – írja a Blikk. Tavaly például 18 milliót kapott a cég, idén pedig ötmilliós támogatást vehetett fel csak gépvásárlásra. Az államtitkár egyébként havi bruttó 997 ezer forintot keres.

2014. december 13. 16:33

Az elmúlt négy év alatt összesen több mint 63 millió forint állami támogatást kapott a Simon és Simon Kft., amelynek L. Simon László miniszterelnökségi államtitkár a többségi tulajdonosa – írja a Blikk

L. Simon kabinetje a lap érdeklődésére azt írta: „L. Simon Lászlónak 57,7 százalékos többségi tulajdona van a Simon és Simon Kft.-ben, amely immár két évtizede gazdálkodik. A társaság jelenleg 70 hektárnyi szőlőt és gyümölcsöst művel. Az államtitkár édesapja 2009-ben bekövetkezett váratlan halála óta irányítja a termelést, s mindezt természetesen a szabad idejében. A támogatások mértéke és L. Simon László 2010-es parlamenti képviselővé választása között semmiféle összefüggés nincsen. Az államtitkár cége L. Simon László parlamentbe kerülése előtt is részesült ilyen támogatásban, amelynek aránya 2010-et követően sem változott.

A Blikk azonban ezzel szemben rámutat: 2009-ben még csak 2,8 milliót kapott a cég, majd 2010-ben hatmilliót, az összegek pedig 2011-től kezdtek jelentősen nőni. 2011-ben 21 millió, 2012-ben 16 millió, 2013-ban pedig 18 millió forint állami támogatás jutott L. Simon cégének. Idén ötmilliót nyert el a cég csak gépvásárlásra – írja a lap.

L. Simon egyébként a közelmúltban a gazdagodásuk miatt az érdeklődés középpontjába került politikustársainak is védelmére kelt. Úgy fogalmazott: „Nincs azzal gond, ha vagyonosak a politikusok, mert így arra tudják fordítani az idejüket, hogy a közjót szolgálják” – idézi fel a lap.

Összesen 223 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2014. december 14. 21:35
Fernandes Miller brazíliai író elindított egy felhívást a következő témában: Mi a különbség egy politikus és egy tolvaj között? A legfrappánsabb megfogalmazás így hangzott: „Egy politikus és egy tolvaj között az a különbség, hogy az elsőt én választom meg, a másik pedig engem választ ki magának. Eltaláltam?” Miller így felelt: „Tisztelt uram, ön egy géniusz! Ön az egyetlen, aki különbséget talált kettejük között”. (Sántít, mint minden hasonlat. Ezt a Simont senki nem választotta.)
kukagyerek
2014. december 14. 13:05
Ennek a faszinak, egy "vers"részlete: "izgatásért újra börtönbe zártak ahol verseket fordítottam latinból magyarból törökből és németből" ..................... Lacika! És ki volt az az eszement, aki idő előtt kiengedett?
OberEnnsinnen
2014. december 14. 10:46
Akik eredményes termelő munkát életükben nem végeztek, csak elvettek abból, amit mások létrehoztak, - a körúti beltenyészet és csatolt részei - azoknál kiveri az ilyesmi a biztosítékukat: Ugyanaz a probléma, mint Mészáros Lőrincnél (aki 1992 óta vállalkozóként végez - nem virtuális - munkát): HOGY MERÉSZEL EREDMÉNYESEN DOLGOZNI, MUNKÁKAT ELVÉGEZNI, SŐT - HORRIBILLE DICTU - EZEKKEL MÉG PÉNZT IS KERESNI. "Az államtitkár cége L. Simon László parlamentbe kerülése előtt is részesült ilyen támogatásban, amelynek aránya 2010-et követően sem változott.”" EZ A BAJ, HOGY DOLGOZIK, ÉS GYARAPÍTJA A MAGYAROK VAGYONÁT. Hisz minél erősebb Magyarország, annál problémásabb a lelopása, a Körút tájékiaknak...
csuka
2014. december 14. 10:20
Fernandes Miller brazíliai író elindított egy felhívást a következő témában: Mi a különbség egy politikus és egy tolvaj között? A legfrappánsabb megfogalmazás így hangzott: „Egy politikus és egy tolvaj között az a különbség, hogy az elsőt én választom meg, a másik pedig engem választ ki magának. Eltaláltam?” Miller így felelt: „Tisztelt uram, ön egy géniusz! Ön az egyetlen, aki különbséget talált kettejük között”. (Sántít, mint minden hasonlat. Ezt a Simont senki nem választotta.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!