Tarlós hatásköreiről vitatkoztak a parlamentben

2014. november 11. 07:48

Vétójogot adna a főpolgármesternek, enyhítene az összeférhetetlenségi szabályokon és négyötödös többséghez kötné a Fővárosi Közgyűlés feloszlatását az a kormánypárti módosító javaslat, amelyről hétfőn késő este vitatkoztak a parlament ülésén.

2014. november 11. 07:48

Az önkormányzati törvény kormányoldal által kezdeményezett változtatásairól vitatkoztak több mint két órán keresztül a képviselők az Országgyűlésben hétfőn késő este. Az előterjesztő kormánypárti képviselők közül a fideszes László Tamás ismertette az önkormányzati törvény azon módosítási javaslatát, amely négyötödös többséghez kötné a Fővárosi Közgyűlés feloszlatását, a főpolgármesteri vétójogot pedig jelentősen erősítenék: Budapest vezetője egy ügyben tetszőleges számú alkalommal kezdeményezhetne ismételt eljárást.

A kormánypárti politikusok javaslata alapján ezt követően nem lenne összeférhetetlen, ha egy polgármesteri hivatal vagy közös önkormányzati hivatal köztisztviselőjét más településen önkormányzati képviselővé választják. Kikötnék továbbá, hogy a megyei önkormányzatok székhelye csak a megyeszékhelyen lehet, emellett megteremtenék annak lehetőségét is, hogy a helyhatóságok az önkormányzati adóknál adókedvezmény vagy adómentesség megállapításával támogathassák helyben az alapkutatást, alkalmazott vagy kísérleti kutatást.

A vitában fideszes képviselők, Vas Imre és Balla Mihály a változtatások mellett érveltek, míg az ellenzéki frakciók elfogadhatatlannak nevezték a változtatásokat. Balla Mihály egyebek mellett kiemelte, a főpolgármester javasolt vétójoga egy, a polgármestereknél már létező joggyakorlat, amelyet most a budapesti önkormányzatra is kiterjesztenek. Közölte, a megyei önkormányzat székhelye Nógrád megyében változhat Salgótarjánról Balassagyarmatra. A kormánypárti politikus szerint ezt alapvetően a történelmi igazságtétel indokolja, és a változtatást helyi szocialista és jobbikos képviselők is támogatták.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP vezérszónoka ezzel szemben úgy vélte, a főpolgármester korlátlan vétójoga kiüresíti a közgyűlést és  „biodíszletté” változtatja a fővárosi képviselőket. A fővárosnak újabb  „bukdácsoló” változtatások helyett világos és átgondolt jövőképre lenne szüksége, ám ilyennel a Fidesz láthatóan nem rendelkezik – fogalmazott. A szintén szocialista Bárándy Gergely ezt követően azt kérdezte a kormányoldaltól, milyen személyek miatt kell már mindössze néhány héttel az önkormányzati választás után változtatni az összeférhetetlenségi szabályokon?

A Jobbik padsoraiból Hegedűs Lorántné az önkormányzati rendszer megcsúfolásának nevezte a változtatásokat, Szilágyi György szerint pedig a Fővárosi Önkormányzat feloszlatásának szigorítását a kerületi önkormányzatok, kormányoldal által tervezett megszüntetése indokolja. Frakciótársuk, Apáti István pedig azt mondta, a Fidesz „kétharmados arroganciával” módosítja a Nógrád megyei közgyűlés székhelyét.

Schiffer András, az LMP-frakcióvezetője szintén elfogadhatatlannak nevezte, hogy a Fidesz a választások után azonnal módosítja a főpolgármester hatáskörét. Budapest 1990 óta működésképtelen a rossz kompromisszumok miatt és ezen csak egy alapjaiban új fővárosi önkormányzati rendszer kialakítása segíthetne – mondta.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2014. november 11. 12:05
"Schiffer András, az LMP-frakcióvezetője szintén elfogadhatatlannak nevezte, hogy a Fidesz a választások után azonnal módosítja a főpolgármester hatáskörét." Tarlós ezzel zsarolta a fideszt. Csak úgy vállalta el a főpolgármester jelöltséget, ha vétójogot kap, tehát kap vétó jogot. Áder Jánosnak sincsenek ilyen erős jogosítványai.
Akitlosz
2014. november 11. 12:00
Végtére is teljesen reális, hogy a főpolgármesternek erősebb jogosítványai legyenek, mint az államelnöknek. Felesleges is a fővárosi közgyűlés így.
kjkj945
2014. november 11. 08:33
Pallos jogot adni neki. :-)
Laibach
2014. november 11. 08:17
Állítólag szabad árumegállítási jogot adományoz neki a király. :) A Fővámtéren már megkezdték az erre való felkészülést. :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!