Együtt-PM: Járjon alanyi jogon az internet

2014. október 25. 17:35

Az alanyi jogon járó 1 megabites internetért, és az internetadó visszavonásáért nyújtott be határozati javaslatot az Együtt-PM. Szabó Tímea szerint a stadionépítések helyett, az információhoz való alanyi jogú hozzáférésre kell fektetni a hangsúlyt.

2014. október 25. 17:35

Az Együtt-PM határozati javaslatot nyújt be az alanyi jogon járó internetért, egyben kezdeményezi az internetadó-javaslat visszavonását – közölte Szabó Tímea, az Együtt-PM társelnöke szombati, budapesti sajtótájékoztatóján. Véleménye szerint a kormány kedden bejelentett internetadó-javaslata nem szolgál mást, mint a szakadék mélyítését a szegények és a magasabb jövedelműek között. Ezt az irányt az Együtt-PM a legmesszebb menőkig elutasítja – mondta. 

Határozati javaslatuk kimondja: a kormány és az internetszolgáltatók dolgozzák ki, miként válhat hozzáférhetővé minden magyar háztartás számára az internet 2016 elejére. Emlékeztetett: az uniós szabályozás szerint 2020-ig minden háztatásban hozzáférhetővé kell tenni az internetet, az Orbán-kormány pedig maga vállalta, hogy ezt 2018-ig teljesíti. „Mi azt szeretnénk, hogy az internet ne csak elérhető, hanem ingyenes is legyen minden háztartásban”, finn mintára, ahol az 1 megabit/másodperc sebességű szolgáltatás ingyen van – tette hozzá Szabó Tímea. A finanszírozhatóság érdekében azt is javasolják, hogy az internetszolgáltatás áfája csökkenjen öt százalékra. 

„A kormány százmilliárdokat költ stadionépítésekre, szerintünk ehelyett a 21. század Magyarországán a tudásra, a jövő generációk oktatására és az információhoz való alanyi jogú hozzáférésre kell fektetni a hangsúlyt” – fogalmazott.

Kérdésre válaszolva a kozmetikai termékekre kivetendő termékdíjról elmondta: „egészen bornírt és abszurd” a rezsicsökkentéssel kampányoló kormány részéről egy ilyen ötlet, hiszen „ez megint a szegényeket, a négymillió létminimum alatt élő embert fogja sújtani”

Arra a felvetésre, hogy a kormány tervei szerint az ebből származó bevételt környezeti rekultivációra fordítják, úgy reagált: amíg ilyen mértékű a szegénység Magyarországon, amíg gyerekek százezrei éheznek, amíg ilyen arányú a munkanélküliség, „addig ne beszéljünk környezeti rekultivációról, akármit is jelentene ez egyébként”.

Szabó Tímea ugyancsak kérdésre válaszolva az Egyesült Államokból kitiltottak ügyében kijelentette: amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke nem cáfolja a korrupciós vádakat, mégis a pozíciójában maradhat, azt nehéz másként értékelni, mint bűnpártolásnak a kormány részéről – fogalmazott. Elvárják, hogy a kormány azonnal indítson vizsgálatot, aki pedig elismeri, hogy érintett az ügyben, az magától mondjon le – fűzte hozzá.

Összesen 154 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2014. október 26. 15:23
Ez már a szépszemöldökűhorvátcsabinak is bevált.
ciseaux
2014. október 26. 15:18
"Együtt-PM: Járjon alanyi jogon az internet" Wow! Ez az! "Letoppot" minden hajléktalannak Wi-fi-vel!!! A bibi csak az, hogy Magyarországon alanyi jogon még a "lakhatás" sem biztosított (alkotmány).... Valaki hallott már ingyenes "telekommunikáció"-ról? Ingyenes, alanyi jogon járó mobil-telefonról? Ingyen internet pedig sehol a világon nincs, mert 1.) az is árammal működik, 2.) az infrastuktúra kiépítése/üzemeltetése is pénzbe kerül, 3.) a "server"-ek egy vagyonba kerülnek, 4.) a "content" pénzbe kerül, 5.) letölteni meg csak pénzért lehet (kiv. kalózkodás), mert 6.) amióta van internet, azóta rinyálnak a "szerzői jogok" tulajdonosai.... Jut eszembe, 2002-és 2010 között miért nem lett ingyenes az internet? Alanyi jogon!
vigyor
2014. október 26. 08:57
Technikailag milyen megoldásban gondolkodtak? Mert az tök jó lenne, ha bekábeleznék az országot, de hát erre sok remény nincs. A mobilnet számos helyen nem elérhető, mert gyakorlatilag nincs térerő, és drága. A műholdas megoldás, de baromi drága, és mégis csak nevetséges, hogy a városokban 2-3 ezer forintos ár helyett tíznél kezdődik. Azt el tudnám képzelni, hogy a szolgáltatókat csak akkor engedjék működni városokban, ha kiépítik egy-egy település elérhetőségét, de ezért az összes létező nemzetközi szervezet átharapná a torkunkat.
Zsolt75
2014. október 26. 07:07
"amíg ilyen mértékű a szegénység Magyarországon, amíg gyerekek százezrei éheznek, amíg ilyen arányú a munkanélküliség, „addig ne beszéljünk környezeti rekultivációról, akármit is jelentene ez egyébként”." Ne hát. Előbb kössük be az internetet minden putriba, ingyenesen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!