Támogatást csalt el egy pécsi alapítvány

2014. augusztus 21. 10:13

Egy pécsi székhelyű alapítvány idősek gondozására vett fel állami támogatást, de a támogatás egy részét csak papíron fordították idősgondozásra. Az alapítványt létrehozó házaspárt költségvetési csalással gyanúsítják.

2014. augusztus 21. 10:13

Idősek gondozására felvett állami támogatással élt vissza a gyanú szerint egy pécsi székhelyű alapítvány, az ügyben eljárást folytat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-dunántúli bűnügyi igazgatósága. A szervezet sajtóreferensének közleménye szerint az egy házaspár által létrehozott alapítvány 13 millió forint állami hozzájárulást kapott a Magyar Államkincstártól 151 ember házi gondozásához.

A támogatások jogosságát vizsgáló ellenőrzéssorozat során derült ki, hogy a szervezet a pénz megszerzéséhez valótlan tartalmú dokumentumokat felhasználva nyújtotta be igényléseit. A gyanú szerint az alapítvány az igényelt összeget 80 gondozott esetében nem vagy csak részben fordította gondozásra. A helyszíni ellátásokat csak „papíron igazolták le”, a segítségnyújtás alanyaként több esetben nem beazonosítható vagy már elhunyt betegeket szerepeltettek.

A házaspárt költségvetési csalással gyanúsítják – ismertette a sajtóreferens. A férfi eltűnt, miután közölték vele, hogy mivel gyanúsítják, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rtlklubhu
2014. augusztus 21. 17:23
Néhány politikust be kellene már varrni /főleg a fideszből/ azután a többi szélhámos sem lenne talán ennyire pofátlan.
Jakob Klein
2014. augusztus 21. 10:33
Valami fideszesek lehetnek.Azok ilyenek.
poppy flower
2014. augusztus 21. 10:21
Ugyan már! Láthattak elég kormányzati példát a csalásra és a simlisségre.....
Judah Ben Hur
2014. augusztus 21. 10:19
Ha kormányon mehet a mutyi akkor itt is:-(
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!