Szilágyi Zsoltot indítja az EMNP a romániai elnökválasztáson

2014. augusztus 10. 14:34

Az Erdélyi Magyar Néppárt Szilágyi Zsoltot, a párt alelnökét indítja a novemberi romániai elnökválasztáson. A pártelnök Toró T. Tibor azt mondta: azért indítanak saját jelöltet, mert különben senki nem képviselné az erdélyi magyarok érdekeit a kampányban.

2014. augusztus 10. 14:34

Az Erdélyi Magyar Néppárt Szilágyi Zsoltot, a párt alelnökét indítja a novemberi romániai elnökválasztáson – jelentették be az EMNP vezetői vasárnap Csíkszeredán sajtótájékoztatón. Toró T. Tibor, az EMNP elnöke azt mondta, arra szeretnék a kampányt felhasználni, hogy „végre érdemi vita induljon el a többség és a kisebbség között”. A pártelnök hozzátette, „nem látja”, hogy ki képviselné a kampányban a magyarság számára fontos témákat, ha az EMNP nem vesz részt saját jelölttel a versenyben. Fontos témának nevezte a magyarság elvárásait és a román államszerkezeti reformot.

Szilágyi Zsolt 1990-ben a román parlament legfiatalabb képviselője volt. 14 évet töltött el a román törvényhozásban, ahol többnyire a külügyi bizottságban tevékenykedett. 2004-től három évig a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen tanított politológiát, 2007 óta Tőkés László európai parlamenti képviselő kabinetfőnöke. Szilágyi Zsolt egyik alapítója az Erdélyi Magyar Néppártnak, amelynek megalakulása óta az egyik alelnöki tisztségét tölti be.

A választási részvétel előfeltétele, hogy a párt szeptember 23-ig 200 ezer támogató aláírást gyűjtsön össze. Szilágyi Zsolt azt mondta, „az EMNP azt tűzte ki célul, hogy az Európában már bevált autonómiaformák romániai megvalósítása által intézményes keretet biztosítson az erdélyi magyar önrendelkezésnek, a Székelyföld területi autonómiájának”. Hozzátette, folyamatban van a kampánycsapat összeállítása, és rövidesen a nyilvánosság elé állnak az államelnök-jelölti programmal. 

Az a dolgunk, hogy mozgósítsuk az erdélyi magyarokat, érezzék, hogy a politika róluk is szól, és hogy a programunk megoldást kínál a gondjaikra” – hangoztatta az elnökjelölt. 

Az erdélyi magyarság többségének a támogatását élvező Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) korábban bejelentette, Kelemen Hunort, a szövetség elnökét indítja el a választáson.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!