A Jobbik visszafizettetné Varju végkielégítését

2014. augusztus 02. 13:28

Szilágyi György szerint a sokfelé oszló baloldalt is ugyanaz a morál jellemzi, mint az MSZP elmúlt 24 évét.

2014. augusztus 02. 13:28

A Fidesz után szombaton a Jobbik is arra szólította fel Varju Lászlót, a Demokratikus Koalíció (DK) pártigazgatóját, hogy fizesse vissza felvett végkielégítését. Szilágyi György, a párt országgyűlési képviselője szombaton Budapesten sajtótájékoztatóján azt mondta: a Varju-ügy ismét megmutatta, hogy a „baloldal akárhány felé oszlik, akárhány formáció jön létre, ugyanaz az erkölcsi morál jellemzi őket, ami az MSZP-t az elmúlt 24 évben”.

A baloldali politikusok legfőbb célja, hogy a törvényeket kijátszva, a kiskapukat megkeresve minél több pénzt tegyenek el – vélekedett a jobbikos politikus, aki sajnálatosnak nevezte, hogy egy régóta politikai pályán lévő ember, mint Varju László nem érzi azt az erkölcsi problémát, hogy hat havi végkielégítést felvett, majd rá másfél hónapra ugyanazt a munkakört tölti be. Hozzátette: e szerint naponta 25 ezer forintot kapott azért, mert nem csinált semmit. A Jobbik arra szólította fel Varju Lászlót, hogy fizesse vissza a közel másfél millió forintot, és nyilvánosan kérjen bocsánatot. 

Varju László mandátuma május 5-én megszűnt, ezért a politikus nettó 1,4 millió forintos végkielégítést vett fel, június 30-án azonban megkapta párttársa, az EP-be távozó Molnár Csaba képviselői helyét, és azóta újra képviselő.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bumburi
2014. augusztus 03. 13:00
A törvények mindenkire vonatkoznak, egy jogállamban Varjú Lászlónak vissza kell fizetnie a jogtalanul felvett pénzt.
balbako_
2014. augusztus 02. 17:50
Én is.
kamasuka
2014. augusztus 02. 17:17
De neki az jár. :D
rtlklubhu
2014. augusztus 02. 14:58
Szíjjártó 2 millió feletti részével mi van? Hol volt akkor ez a félkegyelmű??? Komolyan mondom,lassan visszasírom kurcsányit! Őrület ami ebbe a kurva országba folyik fidesz szinten.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!