Pride: újabb eljárásokat indított a rendőrség

2014. július 08. 08:00

A kamionra felmászó ellentüntető ellen fellépő három biztonsági őr, illetve a Hősök terénél a kordont áttörő több ellentüntető ellen is eljárást indított a rendőrség.

2014. július 08. 08:00

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csoportosan elkövetett garázdaság miatt eljárást indított az ellen a három biztonsági őr ellen, aki a szombati Budapest Pride felvonuláson, az Oktogonnál eltávolított egy kamionra felmászó ellentüntetőt a jármű tetejéről – közölte a főkapitányság a rendőrség honlapján hétfőn. A tájékoztatás szerint a rendőrség azonosította és elfogta a három férfit, és őrizetbe is vették őket. Hozzátették: azt a férfit, aki felmászott a kamionra, még a helyszínről előállították, ugyancsak őrizetbe vették, és rendzavarás miatt szabálysértési eljárást indítottak ellene. A rendőrség kezdeményezte férfi bíróság elé állítását.

A BRFK rendzavarás miatt szabálysértési eljárást indított az ellen az ellentüntető ellen is, aki Hősök terénél felállított kordont átugrotta és szitkozódott. A férfit a helyszínről szintén előállították. További három ellentüntetőt azonosítottak azok közül, akik áttörték a felvonulás biztonsága érdekében felállított kordont a Hősök terénél, és berohantak az elzárt területre. El is fogták őket, és csoportos garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást ellenük. Mindhármukat őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásukra – közölte a rendőrség.

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Civilkontroll
2014. július 08. 11:44
Egy helyi pontosítása: Kezdjük ott, hogy nem diszkó, hanem egy söröző, ahol az eset történt. Egy fegyverneki (természetesen hátrányos helyzetű) maffiacsalád gyermekéről, és barátairól van szó, akik bementek balhézni. Az ok egyszerű volt: a magas értelmi szintjüket mentek megmutatni. Tudták, hogy nincs fent a sörözőben egy olyan csapat sem, aki/akik esetleg tudtak volna adni nekik egy-két tockost... Csoportosan mentek rá az emberekre, ami megint csak "fajta"jellem! Nem értem a rendőrséget, hogy miért nem mondja ki, hogy cigányok voltak az elkövetők, és már megint ok nélkül balhéztak. Súlyos sérültje is van az esetnek, akit mentővel kórházba kellett szállítani, ugyanis sörösüveggel leütötték... (K.info: jellemző, hogy ezt is elhallgatta a média.
Civilkontroll
2014. július 08. 11:43
Anton Chigur: "Ez is netto hazugság" És ez? Csoportos garázdaság miatt indított nyomozást a törökszentmiklósi rendőrkapitányság — mondta el a Szoljon.hu kérdésére Pásztorné Kovács Ágnes főhadnagy, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Pénteken este négy férfi jelent meg egy fegyverneki szórakozóhelyen, ahol eddig tisztázatlan okok miatt bántalmazni kezdték az ott lévő vendégeket. A verés következtében öt fő könnyű sérülést szenvedett. Az időközben kiérkező rendőrök elfogták a gyanúsítottakat és közülük kettőt őrizetbe is vettek, mivel velük szemben hasonló ügyben folyik már büntetőeljárás. (Kuruc.info: miért csak kettőt vettek őrizetbe? Ja, hogy azért, mert c..ányok, azaz rájuk lényegesen enyhébb [gyakorlati] szabályok vonatkoznak?
Civilkontroll
2014. július 08. 11:34
peterx egy ilyen országban vársz te korrekt vizsgálatot? Büdös: az MSZP volt alkotmánybíró-jelöltje mentette fel Molnár Gyulát és az SZDSZ-es Lakost A Jobbik az Országos Bírósági Hivatal elnökéhez és a Legfőbb Ügyészhez fordul annak kivizsgálása érdekében, hogy Molnár Gyula szocialista politikus ügyében olyan kúriai bíró hozott felmentő ítéletet, aki négy éve az MSZP alkotmánybíró-jelöltje volt.
Civilkontroll
2014. július 08. 11:28
peterx ugy te sem gondolod komolyan hogy ebben a dél-ameriaki banán-bankárköztársaságban le lehetne folytatni egy korrekt vizsgálatot????? Lást Olajbizottság. Így csak információs igazságmorzsákra lehet keresni a keresőkben. Keress rá prof ángyán józsefre és hogy hogyan semmizték ki a földpályázatokon a helyben lakó kjászói gazdákat vagy Egyes kalkulációk szerint a közgépesített közbeszerzés 2013-ig több mint 420 milliárd forintjába került az országnak, más megközelítésben csupán a 2013-as esztendőben Simicskáék óránként 8 millió forintot nyertek az államtól, s ma nincs olyan vasúti beruházás vagy útépítés, amit ne ők nyernének. Ehhez képest szinte semmiség a haveroknak kiosztott kaszinók, földek és trafikok haszna, viszont ha azt vesszük, hogy 2007 és 2013 között 8 ezer milliárd forint uniós fejlesztési forráshoz jutott Magyarország, akkor van még közgépes teendő bőven.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!