MSZP: Minek van ennyi kormánytag?

2014. július 27. 12:14

Az MSZP a közpénzek pazarlásának tartja, hogy a harmadik Orbán-kormány minden korábbi kormánynál több vezető tisztségviselővel működik és ezáltal drágább is.

2014. július 27. 12:14

Heringes Anita, az MSZP országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, 2010 óta emelkedik a vezetők száma és ível fel fizetésük is, a most megalakult kormány 11 tagú, 54 államtitkára, 98 helyettes államtitkára van.

Az ellenzéki politikus közölte, az MSZP ismét arra szólítja fel a Fideszt, ne az embereket sújtsa a 110 milliárd forintos megszorítással, hanem csökkentse az államtitkárok és helyettes államtitkárok számát, ha már 2010-ben kisebb és olcsóbb államot ígért. Felidézte, hogy az MSZP-kormányban jóval kevesebb, mindössze húsz államtitkár és 49 szakállamtitkár dolgozott, akik jóval több adót fizettek a többkulcsos adórendszernek köszönhetően.

Heringes Anita elmondta, írásbeli kérdésekkel fordult a minisztériumokhoz. A Miniszterelnökségen és a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban azt sem tudták megmondani mennyien dolgoznak ott és mennyiért - ismertette. Hozzátette: a Honvédelmi Minisztériumban, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumában azt meg tudták mondani, mennyit fizetnek a dolgozóknak, de azt nem, hogy mennyien vannak. Kitért arra, a kérdései válaszadási határideje után egy nappal a Miniszterelnökség honlapjára felkerült a tárca szervezeti és működési szabályzata, e szerint kilenc államtitkár, 24 helyettes államtitkár, négy kormánybiztos és több mint száz főosztályvezető dolgozik ott.

Azt mondta, hogy korábban a helyettes államtitkári posztok szakmainak számítottak, most azonban a parlamentből kihullott kormánypárti képviselők kapták azokat.

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pityubatyo
2014. július 29. 17:32
Sós-Hering a maszopos liba akarja felszólítani a nagy FIDESZT! ! (sic) Jobban tenné, ha felfogná a valóságot, ami jelenlegi állás szerint, csak a JOBBIK formáció stabil a baloldalon!! A többi litty-lötty klikkecskének kakukk!
Tintamin
2014. július 28. 10:39
Mondjuk azt objektíven be lehet látni, hogy ennyi léhűtő csinovnyik még az életben nem élt az állam emlőin. Ma már mindenkiből államtitkár lesz, aki csak egy kicsit is ügyesen nyal. Ja, érteni természetesen nem kell semmihez, ez korábban sem volt szempont ebben az államapparátusban.
ciseaux
2014. július 28. 02:45
Ha úgy nézzük a Kunhalmit, hogy levesszük a hangot, elmegy. Ezzel a ki tudja honnan gabajított heringes árúsnővel már más a műsor. Ha levesszük a hangot, a kép akkor sem stimmel, sem! Bárki, akit eddig megkérdeztem, hogy tudja-e, ki az a Heringes Anita, úgy nézett rám, mintha gutaütést kaptam volna. Ai weh! A véget nem érő folytatásos "maszop maegújulás" című telenovellában tényleg azt hiszi valaki, hogy uborka szezon ide, oda, ezzel az új női szereplővel elérhető bármilyen "nézettségi" javulás? Inkább hozzák vissza a 2014-es évadból "kiírt" törökzsótit!
Ángyán Páván
2014. július 28. 00:40
Milyen szőrcsuhába van ez?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!