Minisztérium-költöztetés: inkább fizetést emelne a szakszervezet

2014. június 23. 10:04

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete egyelőre semmilyen hivatalos tájékoztatás nem kapott a minisztériumok költözéséről. A jogi probléma, hogy a közszolgákat elhelyezhetik, de lakóhelyüktől távol csak ideiglenesen kötelezhetik munkavégzésre. A költöztetés költségét az MKKSZ inkább fizetésemelésre fordítaná.

2014. június 23. 10:04

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete egyelőre csak várja a tájékoztatást a minisztériumok költöztetéséről, amelyről eddig semmilyen hivatalos információt nem kapott. Korábban az illetményalap emelésének ügyében már kezdeményezték az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) összehívását, és ezen szerinte a minisztériumok költöztetésének kérdését is meg kellene vitatni – nyilatkozott Árva János, az MKKSZ elnöke a Népszabadságnak. 

Árva János elmondta, eddig csak a sajtóból értesültek arról, hogy a Miniszterelnökséghez telepített vidékfejlesztési államtitkárság, a földművelésügyi és a honvédelmi tárca lenne érintett a kötözésben, és a szervezetek Kecskeméten, Debrecenben és Székesfehérvárott folytatnák működésüket. „A dolgozók szempontjából a helyzet jogilag rendezetlen, mert a közszolgákat ugyan áthelyezhetik, de lakóhelyüktől távol csak ideiglenesen kötelezhetők munkavégzésre. Így tisztázatlan, hogy mi a helyzet, ha egész intézményeket telepítenek más városokba” – jelentette ki az MKKSZ elnöke, aki szerint ebben az esetben a munkavállalót a saját beleegyezése nélkül aligha lehet véglegesen vidékre vezényelni, de kérdés, vajon felmondási ok-e, ha valaki személyes okból nem tudja vállalni a költözést? 

A szakszervezet úgy tudja, a kormányzat hatásvizsgálatot készít, de szerintük az vizsgálat nélkül is nyilvánvaló, hogy országos főhatóságok költöztetése tízmilliárdos nagyságrendű kiadást jelent, amit még növelne a munkavállalók költöztetésével kapcsolatos kiadás. Ezt a pénzt pedig az elnök szerint célszerűbb lenne munkahelyteremtésre, vagy illetményemelésre fordítani.

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2014. június 23. 14:45
A lényeg, hogy a FIDESZ csicskák mindíg jól járjanak bármilyen kárt okoztak is az országnak: http://alfahir.hu/zsiros_allasokhoz_jutottak_a_kiesett_fideszesek
OmegaMale
2014. június 23. 13:48
"Minisztérium-költöztetés: inkább fizetést emelne a szakszervezet" SZAKSZERVEZET FAIL XD
Csigorin
2014. június 23. 13:46
Videken olcsobbak a lakasok, olcsobb a megelhetes, tehat vasarloertekre nezve fizetesemelest is jelent a koltoztetes. Amugy szerintem is jo otlet, tul vizfeju az orszag, aranytalanul sok hatalom van Budapesten.
Secnir
2014. június 23. 12:34
"A szakszervezet úgy tudja, a kormányzat hatásvizsgálatot készít" LOL ezek mikor fognak fölébredni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!