Érdemi egyeztetést szeretnének az önkormányzatok

2014. június 29. 18:06

Érdemi érdekegyeztetést sürget a kormány és az önkormányzatok között a Magyar Önkormányzati Szövetség (MÖSZ). Szerintük az önkormányzati rendszer átalakításával működési bizonytalanságok lehetnek.

2014. június 29. 18:06

Nincs érdemi érdekegyeztetés a kormány és az önkormányzatok között, ezért a magyar polgármesterek tizedik világtalálkozója résztvevői arra kérik a kormányt, hogy tekintse partnernek őket – áll abban a vasárnapi zárónyilatkozatban, amelyet a Magyar Önkormányzati Szövetség (MÖSZ) által szervezett találkozón fogadtak el a résztvevők.

Az MTI-hez is eljuttatott, Gémesi György, a MÖSZ elnöke által aláírt dokumentumban hangsúlyozták, hogy a kistelepülési rendszer érték, a magyar kulturális örökség része, ezért mindent meg kell tenni fennmaradásáért. Kifogásolták azonban, hogy az önkormányzati rendszer átalakítása csökkenti az önállóságot, a nem teljes körű feladatfinanszírozási rendszer pedig pénzügyi nehézséget és működési bizonytalanságot okoz.

Aggodalmukat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy az önkormányzati törvény 2014-től hatályba lépő szabályai álláspontjuk szerint nagymértékben csökkentik a kistelepülési polgármesterek egzisztenciális biztonságát, ezért félő, hogy egyre kevesebb lesz a polgármesteri feladat ellátására alkalmas jelentkező ezeken a településeken. 

A résztvevők a zárónyilatkozatban arra kérték a kormányt, hogy vizsgálja felül az önkormányzati hivatali létszámot, a kötelező közüzemi szolgáltatások rendszerének átalakításánál pedig jelenjenek meg a reális gazdasági és fenntarthatósági szempontok. Emellett üdvözölték az adósságkonszolidációt, az önkormányzati szövetségek, a Kárpát-medencei önkormányzatok, illetve a visegrádi országok (V4) önkormányzati szintű együttműködését. Emellett javasolták, hogy legyen évente önkormányzati találkozó az aktuális V4-elnökséget adó államban.

A Kárpát-medencei önkormányzatok együttműködésének további szélesítése érdekében felkérik a Magyar Önkormányzatok Szövetségét, hogy a határon túli magyar szervezetekkel dolgozzák ki az együttműködés lehetséges formáját.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Apáczai
2014. június 30. 09:19
Amikor az állam feladfatokat, terheket vesz le az önkormányzatok válláról, és ésszerű határok közé igyekszik szorítani a pazarló önkormányzatok költekezését, akkor kezdenek el hőbörögni az éjjeliőrökből, postásokból meg dögkútkezelőkből verbuválódó települési önkormányzatok.
fogd a pénzt és kuss
2014. június 30. 07:38
mert eddig nem volt biuonytalanság meg nyakig a szarbaneg az adósságban. tisztelet egy két kivételnek az önkorikat hülyébb eberek alkotják mint bármelyik kormányt. gyurcsótányt kivéve
bsandor
2014. június 29. 20:49
sziasztok,csárdáskirálynő a királyin
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!