A kéményseprés miatt aggódik az LMP

2014. június 11. 14:26

Az LMP szerint júliustól hét megye 842 településén leállhat a kéményseprés, mert a szolgáltatást végző cég a lecsökkentett díjak miatt már nem tudja ellátni a feladatát, állami támogatást pedig nem kap.

2014. június 11. 14:26

Erről Sallai R. Benedek képviselő és Gerstmár Ferenc, a párt országos választmányi tagja beszélt szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Közölték: ezzel egy olyan alapvető közszolgáltatás kerül veszélybe, amelyiknek a hiánya életveszélyes kockázatokat jelent. Gerstmár Ferenc azt mondta, tudni szeretnék, hogy a kormány felelősséget vállal-e a „várhatóan egyre inkább elszaporodó lakástüzekért és szén-monoxid-mérgezésekért, mert ezek a rezsicsökkentés következményei lesznek”. Közölte, hogy a probléma Heves, Hajdu-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest és Somogy megyei településeket érinthet.

Sallai R. Benedek arról beszélt, hogy az elmúlt hónapokban több esetben is lehetett látni, hogy a közszolgáltatóknál komoly problémák jelentkeznek. Példaként említette, hogy a kommunális szolgáltatók száma hatszázról 140-re csökkent és a megmaradt cégek közül 70-80 olyan nehéz pénzügyi helyzetbe került, amelyek miatt az év második felében már komoly problémák jelentkezhetnek a hulladékszállítás terén. Az LMP szerint át kellene gondolni a rezsicsökkentés „elhibázott, kizárólag kampánycélokat szolgáló” gyakorlatát, a párt úgy gondolja, hogy csak zöldberuházásokkal, olcsóbb energiával, fűtéskorszerűsítéssel és lakásfelújításokkal lehet valódi rezsicsökkentést elérni – hangzott el.

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SoukySanjay
2014. június 12. 09:11
Kijött a kéményseprős ember,megkérdezte,hogy rendben van-e minden.Mondtam,rendben.Azt mondta,hogy jó és itt írjam alá.És ezért fizettem pár ezret.
qccqccqcc
2014. június 11. 18:04
Szél-turbinát minden kéménybe. Öntisztítósat. Ja.
kjkj945
2014. június 11. 16:54
Söprik a kéményt a lumpen kéményseprők, Mennek egy kéményhez sepernek egyet, Egy söprés, két kémény, Két kémény, egy söprés, Két söprés, egy kémény. Na söprés! Sietve söpörnek, sietve söpörnek, Mindahányan, óh mindahányan, Méghozzá csíkos, csíkos, csíkos kardigánban, Súlyosan sepernek, sohasem pihennek, Súlyosan sepernek, sohasem pihennek, Na söprés! Há-há-hányszor mondtam már… Há-há-hát hiába beszélek neked arról a rohadt… Szemetelnek, szemetelnek, szemetelnek, Nehéz az életem. Söprik a kémény a kéményseprők, Mennek egy kéményhez, sepernek kettőt, Súlyosan sepernek, sohasem pihennek, Súlyosan sepernek, sohasem pihennek, A lakás tiszta, tiszta nincs benne kémény!
Jancsipapa
2014. június 11. 16:49
Ez egy négy emeletes ház . A földszinten megjelentek a kéményseprők .A bojler kéményébe benyomtak egy műszert . Megfelelt ,beszedték a díjat .Az első ,második ,harmadik ,negyedik emeleten már nem kellett ellenőrizni semmit ,mert egy kémény van ,az emeleti bojlerek mind ebbe vannak bekötve . Csak végig mentek és a vizsgálat díját MINDENÜTT !!!!beszedték .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!