Devizahitelek: teljes körű forintosítási akciótervet dolgoz ki a Jobbik

2014. május 14. 14:36

Z. Kárpát Dániel szerint tüneti kezelés a a kilakoltatási moratórium meghosszabbítása, ehelyett a Jobbik felvételkori árfolyamon forintosítaná a devizahiteleket

2014. május 14. 14:36

A Jobbik teljes körű forintosítási akciótervet dolgoz ki a devizahitelesek helyzetének megoldására. Z. Kárpát Dániel, a párt frakcióvezető-helyettese szerdai sajtótájékoztatóján egyfajta tüneti kezelésnek nevezte a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását, a végső megoldást pedig egyebek mellett a hitelek felvételkori árfolyamon való forintosításában látják. A politikus szavai szerint a vonatkozó javaslatot már többször „megtúráztatták” a parlamentben, de nem jutott ki a bizottsági szakaszból.

Az ellenzéki párt egy kodifikált törvényjavaslatot készít, s Z. Kárpát Dániel szerint ahhoz sem ragaszkodnak, hogy a Jobbik neve alatt fusson, meg fogják szavazni. A politikus szavai szerint „a szennyező fizet” elve alapján visszaadnák a károsultaknak az indokolatlanul elvett 100 milliárdos pénztömeget. Hozzátette: ki kell mondani azt is, hogy nem számolható el devizában semmiféle követelés, ha nem igazolható ezen deviza bevonása.

A frakcióvezető-helyettes jelezte: elképzelésük szerint kötelező lenne meghatározni egy új egyenleget az ügyfél tartozásáról, ami olyan helyzetet is hozhat, miszerint túlfizetés áll fenn. Ezen esetben nem a jegybanki alapkamat, hanem a szerződésben szereplő kamat alapján kellene az érintettek indokolatlan befizetését visszaadni – tette hozzá.

Z. Kárpát Dániel szólt arról is, hogy kamatplafon bevezetésén is gondolkodnak, mivel a hitelintézeti törvény akár 39 százalékos kamatláb kifizetését is lehetővé teszi. Ezt legális gazdasági tevékenységgel nemigen lehet kitermelni, s ez lassítja a gazdasági hitelezést is – jelentette ki. A párt a nemzetközi szabványokhoz jobban illeszkedő, az árfolyamoktól 2-3 százalékkal nem jobban eltérő kamatlábak kiszabását javasolná.

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
PSmith
2014. május 14. 15:28
"a Jobbik felvételkori árfolyamon forintosítaná a devizahiteleket" Na ettől kiveri a víz az összes idióta ballibet, azt rögtön botcsinálta banki és makróközgazdasági szakemberré válnak. Azonnal világvégét fognak itt összerettegni meg pénzügyi összeomlást.
Horst_Tappert
2014. május 14. 14:56
Ez nem tudja ezt a baromságot abbahagyni? Z. Kárpát hazaáruló, gyakorlatilag pénzügyi összeomlásba hajszolná az országot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!