Nyilvánosságot szeretne a trafikügyben a DK

2014. május 28. 13:09

A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy a trafikpályázatok bírálólapjait és a bírálóbizottság névsorát hozzák nyilvánosságra.

2014. május 28. 13:09

A Demokratikus Koalíció (DK) azt követeli, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hozza nyilvánosságra a trafikpályázatok bírálólapjait és a bírálóbizottság névsorát – mondta el Varju László, a DK pártigazgatója szerdán az MTI-nek.

Emlékeztetett: a DK korábban szót emelt azért, mert a minisztériumból „eltüntették” a pályázatokat. Ezt követően kérték azt, hogy legalább a bírálati lapokat és a bírálóbizottság névsorát hozzák nyilvánosságra. Miután a tárca nem tette közzé az adatokat, Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke pert indított az ügyben, amelyet előbb a Fővárosi Törvényszéken, aztán a Fővárosi Ítélőtáblán is megnyertek – emelte ki Varju László.

Miután a minisztérium a mai napig ennek nem tett eleget a bíróság ítéletének, a DK attól tart, hogy az adatok az átadás-átvétel során elvesznek, ezért követeli, hogy az adatokat adják ki számukra – mondta.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
paraklétosz
2014. május 28. 16:18
Jó részük veszteségesek, más részük senkinek sem kellenek, szép számmal nyertek baloldaliak is..., veritek a repedt dobot.Ráadásul semmit sem hozott ez az igazi "ütős" kampánytéma. Egy ilyen komoly, 10%-os, párt, mint a DK foglalkozhatna mondjuk a szegénység felszámolásával (mer'aszondták), vagy az európai egyesült állam létrehozásával (mer'aszondták), ha már így felbuzgott bennük a tenni akarás.
sersem3
2014. május 28. 13:48
Na végre,egy új,a szavazókat érdeklő téma....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!