Megszűnhet a Magyar Szerencsejáték Szövetség is

2014. május 07. 16:50

A szervezet vezetéséről lemondó Schreiber István szerint a szerencsejáték-piac szereplőinek köre nagyon leszűkült, ezért a szövetségnek nincs helye a piacon. A szövetség korábban 1100 vállalkozót és céget képviselt, de a lemondott vezető szerint most már nincs kit képviselniük.

2014. május 07. 16:50

Várhatóan megszűnik a Magyar Szerencsejáték Szövetség is azt követően, hogy Schreiber István, a szövetség elnöke a napokban lemondott. Az MTI-nek lemondását azzal indokolta, hogy a jelenlegi jogi és gazdasági környezetben sem a szövetség, sem annak tagjai nem tudják képviselni az érdekeiket. Döntését megelőzően, kedden a Nemzetgazdasági Minisztérium bejelentette, hogy koncessziós szerződést kötöttek a Las Vegas Casino Kft. képviselőjével összesen öt, budapesti illetve Pest megyei, az Aranybonusz 2000 Kft. képviselőjével egy debreceni és egy nyíregyházi kaszinó üzemeltetésére.

Schreiber István kiemelte: mivel a szerencsejáték piac szereplőinek köre nagyon leszűkült, a koncessziós szerződést kötő két társaság mellett csak a Szerencsejáték Zrt. lesz még a piacon, a szövetségnek – szavai szerint – nincs helye a piacon. A szövetség 1100 vállalkozót, illetve céget képviselt, a szövetség a játéktermek üzemeltetőinek az érdekeit védte, azonban mostantól nincs mit képviselnie - tette hozzá. Kiemelte: szerinte a szövetség teljes, totális vereséget szenvedett, „a szövetség meg fog szűnni, nincs, aki tagdíjat fizessen”.

Az Országgyűlés még 2012 októberében hozott törvényt, amellyel megtiltotta a játéktermek és az elektronikus kaszinók üzemeltetését. A szerencsejáték szövetség még aznap bejelentette, hogy pertársaságot alapít a vállalkozások jogos kárigényeinek megtérítése érdekében.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pinter68
2014. május 07. 22:43
Ez is kipipálva. Egy ujabb fix és kizárolagos bevételi forrás a fideszes cimbik kezében. Nézzük, mi lesz a következö? Mivel már nem sok olyan lenyulhato konc maradt, ami felett az állam diszponál, nem nehéz kitalálni. Az alkoholforgalmazás. Vagy, amilyen kreativak, kitalálhatják, hogy milyen remek ötlet lenne koncesszioba adni a szerencsejáték szervezést.
Motivince
2014. május 07. 18:07
jó van már fideszék be szállnak csendesbe fele felalapon Sanyibácsik !!
ördöngös pepecselés
2014. május 07. 17:41
"1100 vállalkozót, illetve céget képviselt” és ki volt ez az 1100? A kommunizmus idején kiválasztodott kiváltságos egyenlőek? Esetleg a szerencsejáték maffia? vagy szűzleányok gyülekezete? És Mennyit adózott ez az 1100 hableány?
freehckr
2014. május 07. 17:30
Majd jön valamelyik fideszes barom, és mondja, hogy ahhoz, hogy építsünk előbb rombolni kell... :) Kár, hogy most fordulunk a huszadik évbe legalább, amikor egy posztkommunista utódpárt kormányon rombol...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!