Orbán Viktornál jártak a Mazsihisz vezetői

2014. április 30. 17:34

Még egy utolsó kísérletet tesznek egy olyan együttműködésre, amelynek keretében garantálni lehet a Sorsok Házában a történelem hiteles bemutatását – írja a Mazsihisz közleménye a szervezet elnökségének Orbán Viktorral való találkozójáról. A német megszállási emlékművel kapcsolatban az álláspontok nem közeledtek, a miniszterelnök megerősítette, hogy ebben a kérdésben „nincs mozgástere”.

2014. április 30. 17:34

Orbán Viktor miniszterelnök meghívására a kormányfőnél jártak a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) vezetői szerdán – közölte a Mazsihisz az MTI-vel. A megbeszélésen a kormányzat részéről Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár is részt vett, a Mazsihisz részéről pedig

Heisler András, a Mazsihisz elnöke, Tordai Péter, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke és Kardos Péter főrabbi volt jelen.

 
A miniszterelnök parlamenti dolgozószobájában folytatott „őszinte hangú megbeszélésen” a tárgyaló felek áttekintették azokat a kérdéseket, amelyek feszültségeket okoznak a kormány és a magyar zsidó közösség között.
 
A Sorsok Házával kapcsolatban a tárgyaló felek megállapodtak, hogy „közösen egy utolsó kísérletet tesznek egy olyan együttműködési rendszer kialakítására, amelynek segítségével garantálni lehet a történelem hiteles bemutatását, a magyar zsidó közösség szempontjai szerint” – fogalmaztak.
 
Rámutattak: amennyiben az együttműködés formáiban sikerül megállapodni, akkor a Mazsihisz közgyűlése újratárgyalja korábbi döntését, és a kormányzat tovább dolgozik a gyakorlati megvalósításon; ha a Mazsihisz által fontosnak tartott elvi szempontok sérülnek, akkor – a miniszterelnök válasza szerint – a kormányzat újragondolja a Sorsok Háza megvalósítását.
 
A megbeszélésen szóba került az „Együttélés Háza” munkacímen jegyzett elképzelés, amely a tervek szerint a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga épületében jönne létre. A Mazsihisz vezetői a találkozón átadták a miniszterelnöknek az ezzel kapcsolatos terveket, majd eszmét cseréltek az elképzelésről, amelyhez a miniszterelnök és a kormányzat jelen lévő képviselői „érzékenyen és nyitottan viszonyultak” – jegyezték meg.
 
Utaltak arra: a Szabadság téri emlékművel kapcsolatban a Mazsihisz vezetői kifejtették fenntartásaikat és ellenérzéseiket, amire válaszul a miniszterelnök megerősítette, hogy ebben a kérdésben „nincs mozgástere” ahhoz, hogy elmozduljon a korábbi koncepciótól.
 
A tárgyaló felek rögzítették, hogy ebben a kérdésben továbbra is fennáll a konfliktus a Mazsihisz és a kormányzat között – tudatta a Mazsihisz. 
 
Közlésük szerint a megbeszélésen szóba került még számos, a magyar zsidó közösséget érintő kérdés, illetve megállapodtak abban, hogy a közeljövőben folytatják a megbeszéléseket.

Összesen 114 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
S0ma
2014. május 01. 12:04
"A Sorsok Házával kapcsolatban a tárgyaló felek megállapodtak, hogy „közösen egy utolsó kísérletet tesznek egy olyan együttműködési rendszer kialakítására, amelynek segítségével garantálni lehet a történelem hiteles bemutatását, a magyar zsidó közösség szempontjai szerint” – fogalmaztak." --- No comment.
tango47
2014. május 01. 09:43
"Orbán Viktornál jártak a Mazsihisz vezetői" És köszöntek, amikor beléptek, vagy rögtön bojkottáltak?
császár
2014. május 01. 08:23
A Viktor azt tehet, amit csak akar. Amíg ilyen ellenségei vannak, nincs szüksége barátokra a hatalom megtartásához.
dick52
2014. május 01. 07:40
Addig hisztiznek ezek a szerencsétlenek, míg elszakad a "cérna" és tényleg utálni fogja őket az egész ország. Mi lesz, ha úgy fognak viselkedni az emberek mint Franciaországban. Tavaly 63%-al többen emigráltak Izraelbe, mint tavalyelőtt. Ott tényleg félnek Izrael gyermekei. Itt nem lőttek senkire csak azért mert zsidó. Amikor itt játszott Izrael válogatottja, lefényképezték a karlendítő nyikhajt én megkerestem volna azt a majmot. Érdekes dolgok derültek volna ki...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!