Tóbiás szerint csak konzervügy a Zuschlag-ügy, amit a Fidesz próbál felmelegíteni

2014. március 07. 19:48

Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint az MSZP-nek nincs dolga a Zuschlag-üggyel, hiszen Zuschlag János már 2004-ben kilépett a pártból, és még baloldali kormányzás ideje alatt ítélték el. Tóbiás József úgy látja: az ügy felmelegítése a választások előtt csak azt a célt szolgálja, hogy ne a lényegről, a munkahelyekről, az oktatásról és a „rezsiharc bukásáról legyen szó a kampányban.

2014. március 07. 19:48

Az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese szerint nem a szocialista párt feladata a Zuschlag-ügy, hiszen a volt szocialista politikust éppen a baloldali kormány alatt ítélték el, hanem például az ügyészségé. Tóbiás József erről péntek délután beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában. A felvételről lejátszott interjúban Tóbiás József úgy vélte, hogy a Fidesz „konzervügyeket” próbál meg felmelegíteni. „Ez mind arra szolgál, hogy a valós értékelésekről, társadalmi folyamatokról elterelje a figyelmet” – tette hozzá arra a sajtóhírre reagálva, amely szerint Zuschlag János 50 millió forintot kapott annak idején azért, hogy ne induljon újra országgyűlési képviselőként.

A képviselő szerint gyanús, hogy éppen három héttel a választások előtt „melegítik fel” ezt a témát, és emlékeztetett arra, hogy Zuschlag János már 2004-ben kilépett a szocialista pártból. „Az ügyészség végezze el a munkáját, és ha ez megvan, a bírósági tárgyaláson ki fog derülni az igazság” – mondta, hozzáfűzve: azt azonban ne várják tőlük, hogy megoldjanak egy olyan ügyet, amelyre az MSZP kormányzása idején derült fény. Tóbiás József elmondta azt is, hogy az ügy lezárása, Zuschlag elítélése is azért sikerülhetett, mert akkoriban még lehetett ellenőrizni a hatalmat, ami viszont a mostani kormányra nem igaz.

Kérdésre válaszolva azt mondta, mind a Simon-, mind a Zuschlag-ügyben az érintettek vállalták a felelősséget, elhagyták a pártot, lemondtak tisztségeikről és állnak a vizsgálat elé. Tóbiás József szerint ezek az ügyek csak arra jók, hogy ne a lényegről, a munkahelyekről, az oktatásról és a „rezsiharc bukásáról” beszéljenek.

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2014. március 08. 16:33
Tóbiás elvtárs, egyem azt a nyeregtető alakú kopasz fejedet!Azt mondod a Fidesz most "felmelegíti " a konzerv ügyet, mármint a Zusi haverotokét.Nem hallottál még energia takarékosságról? Most ültetett benneteket Simon elvtársatok a gázsütőre!Ahogy Fletó javasolta!Most a két ügy nyugodtan leparkolhat a kampány végéig azon a fránya gázsütőn.... Hacsak--ki tudja, nem kerül majd szóba a kis vigvamod, amit mostanában kaptál húsHAGYÓ kedden.....
liberálzöld.
2014. március 08. 16:25
Érdekelne, hogy a kapott 2x5 aza 10 milliót szerepltette-e a Jani az SZJA bevallásában. Mert he nem, akkor be kell hajtani rajta bírságostól, kamatostól. Érdekes módon ez most nem jut eszébe az ügyészségnek....
geraz51
2014. március 08. 15:23
Sebaj Tóbiás,most te következel.A Keleti Györgyi is nemsokára csicseregni fog.Túl sok pénzt hordtál a kurvákhoz.
SoukySanjay
2014. március 08. 12:06
Tóbi! Áruld már el,hogy az érdi házadat miből vetted meg,több 10milláért a Hagyó haverodtól?Csak azt ne mondd,hogy az asszony örökségéből.Vagy te is a 2.emeleti páncélból szolgáltad ki magad?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!