Meghallgatná Simont a nemzetbiztonsági bizottság

2014. március 18. 13:42

Simon Gábort, valamint a korábbi C típusú nemzetbiztonsági ellenőrzésében érintett minisztereket és titkosszolgálati vezetőt is meghallgatná a nemzetbiztonsági bizottsága.

2014. március 18. 13:42

Simon Gábor volt MSZP-elnökhelyettest, valamint a korábbi C típusú nemzetbiztonsági ellenőrzésében érintett minisztereket és titkosszolgálati vezetőt is meghallgatná következő ülésén a parlament nemzetbiztonsági bizottsága – közölte Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke a bizottság keddi zárt ülését követően újságírókkal. Elmondta: Simon Gábornak a Gyurcsány-, valamint a Bajnai-kormány munkaügyi államtitkáraként kellett átesnie C típusú ellenőrzésen.

Az első vizsgálatot Kiss Péter munkaügyi miniszter, a másodikat pedig Molnár Csaba Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter kezdeményezte. Rajtuk kívül érintett volt még Szilvásy György titkosszolgálatokat felügyelő miniszter és Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal akkori főigazgatója. Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke azt mondta: szerinte nincs szükség a meghallgatásokra, mert a nyomozás feladatait nem vehetik át, de a bizottság többsége támogatta a meghallgatásokat.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2014. március 18. 18:02
Van egy fogadásom rá, hogy arra a meghallgatásra már Mesterházi is bemegy, hogy a jelenlétével rettentse el, tartsa vissza Simont egy esetleges töredelmes vallomástól. Nagyon árulkodó lesz a lépése.
doncamillo
2014. március 18. 15:12
Őt én is meghallgatnám szívesen. Bár borítékolom, ha leültetik, szabadulása után újabb veretes művel fog gyarapodni a szoclib börtön-irodalom :-))))
kamasuka
2014. március 18. 15:02
Hogy is mondta GabiGabi? „Egyszerűen nincs olyan, hogy a hivatalban lévő miniszterelnök nem vállalja a nyílt vitát az ellenzék vezetőivel. Persze sokkal könnyebb álcivil szervezetek lejárató kampánya, a »független« közmédia 60-as éveket megszégyenítő propaganda gépezete, a pár nap alatt országos méretűvé duzzasztott kamu pártok közleményei mögé bújni. Sokkal egyszerűbb életszerűtlen törvényekkel, nyílt és suttogó fenyegetésekkel, az ügyészség és a titkosszolgálat felhasználásával lejáratni az ellenfeleinket. De mégis tessék kiállni a kamera elé, tessék szembe nézni a többi jelölttel és az országgal. Mert ez az igazi »jó mulatság, férfi munka«! A többi csak nagyon drága hazugság.” Tessék kiállni a kamera elé! :D
kukagyerek
2014. március 18. 14:55
"Meghallgatná.." ......... Milyen szánalmas már ez a bizottságosdit játszó impotens társulat! Megy a kampányszínjáték!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!