Nem zárták ki az Összefogást

2014. március 01. 11:55

A Nemzeti Választási Bizottság vizsgálat nélkül utasította vissza Szepessy Zsoltnak, az Összefogás Párt elnökének az indítványát, amiben azt kérte, hogy csalárd névhasználat miatt zárják ki a baloldali pártokat az országgyűlési választásokról.

2014. március 01. 11:55

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) érdemi vizsgálat nélkül elutasította Szepessy Zsoltnak, az Összefogás Párt elnökének az Összefogás név használatával kapcsolatos beadványát szombaton. Szepessy Zsolt azt indítványozva, hogy a baloldali pártokat választási csalás miatt zárja ki az áprilisi országgyűlési választásból az NVB, amiért az Összefogás nevének „csalárd használatával” megtévesztik a választókat. Az Összefogás Párt elnöke azt is kérte, hogy emiatt hosszabbítsák meg két héttel a jelöltállításhoz szükséges aláírások gyűjtésére rendelkezésére álló időt.

Az NVB szombati ülésén érdemi vizsgálat nélkül elutasította a beadványt, mivel abban Szepessy Zsolt nem jelölte meg, véleménye szerint mely jogszabályt sértették meg a baloldali pártok. A döntés után Szepessy Zsolt az MTI-nek azt mondta, jogorvoslattal él az NVB döntése ellen és újra benyújtja a kifogást, ezúttal azonban megjelöli, hogy a választás tisztaságának megóvása, valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvének megsértésére alapítja kérelmét. A pártelnök sérelmezte, hogy a bizottság nem hallgatta meg mint beadványozót, és felháborítónak nevezte, hogy a bizottság „jogászkodott” és nem járt el hivatalból a névhasználat ügyében.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Antigoné
2014. március 01. 14:05
Szepessy nevetséges, a ballibek meg aljasak.
sersem3
2014. március 01. 13:27
Nem kizárni kellene őket,hanem bezárni.
Selamat
2014. március 01. 12:55
Ez disznóság volt VB-től! Igenis figyelembe kell venni azt, hogy a ballibsik még a nevüket is lopták. Az ilyen lépés elfogadhatatlan! Névlopásért azonban nem lehetne kizárni. Hülyeség volt azt kérni. Annál inkább el kellett volna tiltsák őket az elbitorolt név használatától.
Csigorin
2014. március 01. 12:35
Kar.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!