Kövér: Négy év alatt elvégeztük a ránk bízott munka javát

2014. március 15. 09:23

A Kossuth tér újjáépítése a magyar állam újjáépítésének a jelképe is Kövér László szerint. Az Országgyűlés elnöke az állami ünnepségen arról beszélt: az elmúlt négy évben elvégezték a rájuk bízott munka javát, tétlenséggel nem lehet vádolni a kormányt.

2014. március 15. 09:23

Az Országház és a Kossuth tér 2010 óta tartó újjáépítése a magyar állam újjáépítésének a jelképe is, hangoztatta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton a megújult Kossuth téren, a március 15-i állami ünnepségsorozat kezdetén.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából tartott ünnepélyes zászlófelvonás előtt elmondott beszédében Kövér László kiemelte: az újjáépítés - miként a magyar állam esetében is - évtizedek óta égetően esedékes volt, célja pedig a történelmi hagyományok tiszteletben tartásával történő korszerűsítés. Mindez rövid idő alatt, rendkívüli magyar alkotóerő kifejtésével valósult meg, tette hozzá.

Az Országgyűlés elnöke szerint az elmúlt négy esztendőben a rájuk bízott munka javát, miként az országban, úgy a Kossuth téren is elvégezték. „Az elvégzett munkáról való vitának mindig helye van, ám egyvalami talán vitán felül áll: az elmúlt négy esztendőben tétlenséggel nem vesztegettük a választók által nekünk szabott időt” – fogalmazott Kövér, megjegyezve: az állam és az ország újjáépítéséről és a Kossuth tér megújításáról a megfellebbezhetetlen értékítéletet a magyarok többsége hamarosan kimondja.

Pár szó a Kossuth tér újjáépítéséről

Az Országgyűlés elnöke kitért arra, hogy az épület homlokzati köveinek kétharmadát kicserélték. Elmondható tehát, hogy a mai magyarok gyakorlatilag újjáépítették az elődeik által épített Országházat, amely száz esztendő után ismét újkori pompájában ragyog, fűzte hozzá. A politikus szólt arról, hogy az Országház körül, a Kossuth téren megvalósították azt a térszerkezetet, amelyet még az Országház tervezője, Steindl Imre álmodott, ám már nem valósíthatott meg. A Kossuth téren a jelenkor tiszteletben tartotta a magyar múltat a magyar jövő érdekében, következtetett Kövér László.

A hagyománytisztelet és önbecsülés jegyében a házelnök szerint a mai magyarok, miként az országban, úgy a Kossuth téren sem hagyják a magyar múltat eltörölni: „a barbár kommunista szoborrombolások által megsemmisített történelmi szobrainkat újraalkotják, és azok ismét díszei lesznek e térnek” - hangoztatta a házelnök.

Elmondta, hogy az idén újranyitja kapuit az 1949-ben bezárt Országgyűlési Múzeum is, amely a magyar parlamentarizmusnak, valamint az Országháznak mint építészeti remekműnek a történetét egyaránt bemutatja. Közölte: a több mint háromezer négyzetméteres látogatóközpont kialakításával világszínvonalú, hasznos teret és kényelmes körülményeket teremtettek az évente több mint félmillió látogatónak, akik felkeresik a Kossuth teret, illetve az Országházat. A mélygarázs megépítésével lehetővé válik a tér teljes tehermentesítése a gépjárműforgalomtól - jelezte, hozzátéve: az idén – az Országház és a Kossuth tér történetében először – megvalósul a teljes díszvilágítás, ami minden bizonnyal erősíteni fogja Budapest turisztikai vonzerejét is.

Az Országgyűlés elnöke közölte: összesen több mint ötezer magyar ember dolgozott a Kossuth téren, több mint kétszáz magyar gazdasági társaság vállalt szerepet a kivitelezésben, összesen több mint száz szakma képviseltette magát a munkálatokban. A házelnök köszönetet mondott a munkáért az abban részt vevő minden magyar munkavállalónak és vállalkozónak, a pénzügyi fedezetért minden magyar adófizetőnek, és köszönetét tolmácsolta a türelemért minden budapestinek.

Kövér László azt a kívánságát fogalmazta meg, hogy a megújult Kossuth tér köveit soha többé ne áztassa a magyarok vére, miként az 1956-ban történt; minden magyar ember – éljen bárhol a nagyvilágban – otthon érezze magát a Kossuth téren; a nagyvilágból érkező látogatók legyenek itt mindig megbecsült vendégek. Az újjáépített Kossuth teret ma, 2014. március 15-én ezennel a magyar polgároknak átadom, zárta ünnepi beszédét az Országgyűlés elnöke. Az ünnepségen - mások mellett - részt vett Áder János köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök.

A kép forrása Orbán Viktor Facebook-oldalának március 15. reggeli posztja.

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
historiker
2014. március 16. 10:00
A megbízó. http://alfahir.hu/sites/barikad.hu/files/2013/04/Simon_Peresszel_1.jpg https://kuruc.info/galeriaN/hir/pereszcel1.jpg
andre
2014. március 15. 22:16
valoszinu hogy a folnagyitott poroszbarat Andrassy es szlavfobias Tisza bacsik nem lesznek tulhosszu eletuek ott...(sajnos ugyanugy a csenevesz zold-potolo kisfak sorsa is aggaszto...)Hacsak nem jon a jo globalis "lehules" hazankban,a helybeli locsolgato kutyak segitsegevel.
realista
2014. március 15. 22:04
Hát Laca, amit elvégeztetek azt valaki más bízta rátok, nem a magyar emberek.
FOB
2014. március 15. 15:32
Igen Laca, olyanok vagytok, mint a sáskák, szinte mindennel végeztetek. Utánatok a fű se nő.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!