Betiltanák az Ukrajnai Magyar Demokrata Pártot az ukrán nacionalisták

2014. március 11. 11:22

A Szvoboda párt kezdeményezte az UDMP betiltását a párt alapító elnökének, Gajdos Istvánnak az „ukrán nép szabadságért és nemzeti méltóságért vívott küzdelme” idején folytatott tevékenységéért és nyilatkozataiért. Gajdos az indítványt provokációnak tartja.

2014. március 11. 11:22

Gajdos István hangsúlyozta, hogy a Szabadság párt egy olyan ukrajnai kisebbség, a magyarság egyik politikai pártját próbálja betiltatni, amelynek anyaországa az Európai Unió tagállama. „Mi, magyarok hagyjuk-e ezt, illetve hagyja-e az ország új, magát európainak nevező vezetése, hogy a szélsőségesek lejárassák Ukrajnát az egész világ előtt, és ami ugyancsak lényeges: tétlenül nézi-e mindezt Magyarország és Európa?” – vetette fel.

Kijelentette, hogy „ocsmány provokációnak” tartja a mostani, „hazugságokra, féligazságokra és csúsztatásokra" épített „vádiratot”.

Azt sem lehet kizárni, hogy valakik ezzel szeretnének nyomást gyakorolni rám, mint az új nyelvtörvényt előkészítő parlamenti bizottság tagjára, illetve, hogy így próbálnak bosszút állni rajtam azért, mert kiálltam közösségünk jogainak érvényesítése mellett, szót emeltem, amikor magyarokat fenyegettek, amikor megpróbálták eltörölni a kisebbségek számára fontos nyelvtörvényt” – fűzte hozzá a képviselő.

Ismételten aláhúzta, hogy a kijevi tömegrendezvényeken soha nem szólt az ukrajnai, vagy a kárpátaljai magyarság egésze nevében, hanem mint korábbi parlamenti frakciója, a Régiók Pártjának képviselőcsoportja tagjaként. „A kisebbségekkel szembeni pozitív politika miatt vettem részt ezeken, egy bizonyos határig” – tette hozzá.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a demokrácia fontos eleme a szólásszabadság, a véleménynyilvánítás szabadsága. Gajdos István leszögezte, hogy visszautasítja a rágalmakat, amelyek miatt – ha szükséges – bírósághoz, illetve az európai intézményekhez fordul jogorvoslatért.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OmegaMale
2014. március 11. 13:38
Nagyon buta politika a szélsőukránok részéről. Én alapvetően nem sajnálom a Janukovics-adminsztrációt és igazából a kárpátaljai törekvésekben sem hiszek (egyesek itt most történelmi lehetőséget látnak, de ebben a világban már nem ilyen egyszerű határokat átrajzolni, maximum az oroszoknak nem túl nagy az ára). Egy jól pozicionált szimbolikus együttműködés az ukrán és a nem-orosz kisebbségek között (cserébe valami szépért persze) nagyon népszerű EU-konform hozzáállás lenne és javítaná a későbbi helyzetünket. Ehhez azonban IQ kell és az ukránoknál most látszólag kevés van. Legalább Timosenkónak lehetne ennyi esze, Ő aztán nem foghatja a tesztoszteronjára. ukrjana jelenleg nem széthullik, hanem szétVERIK. Érthetetlen okból, az UKRÁNOK... :O. Nem vagyok annyira rendpárti, mint amennyira itt sokan, de ha az ukránok minden kézbe beleharapnak, előbb-utóbb nem lesz gazdájuk, ha jön a sintér. Kíváncsi lennék, hogyan látják a kárpátaljai magyarok ezt az egészet most.
FabiánA
2014. március 11. 12:58
Én meg utat építenék a nagy nemzeti Szvobodával akkor talán több haszon lenne belőlük. Jobbik ezekhez képest egy kisebbségszertő párt.
rommy
2014. március 11. 12:58
várom az új ukrán vezetés elhatárolódását és az eu,usa bírálatát
Kárpáti Zoltán
2014. március 11. 11:45
Na, ezért kell az orosz hadsereg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!