Baloldali Kormányváltók: Orbán az ország békéje ellen mozgósít

2014. március 29. 19:22

Az ellenzéki összefogás pártjai szerint Orbán Viktor a „saját szélsőségeseit felhasználva mozgósított egy utolsó rohamra – az ország békéje ellen”. Közleményük szerint az Orbán-rezsim „csak a Fidesz” jelszavával szemben a Mesterházy-kormányé az lesz: csak az ország.

2014. március 29. 19:22

Az ellenzéki összefogás öt pártja szerint öntelt, háborús és hazug beszédet mondott Orbán Viktor a Fidesz-KDNP nagygyűlésén. Az MSZP, az Együtt, a DK, a PM és a Liberálisok szombaton közös közleményben reagált a kormányfő által a kormánypárti rendezvényen elmondottakra. 

Közölték: Orbán Viktor tudja, hogy az ország többsége változást és kormányváltást akar, és tudja, hogy elveszítheti a választásokat. Úgy fogalmaztak: Orbán Viktor a „saját szélsőségeseit felhasználva mozgósított egy utolsó rohamra – az ország békéje ellen”. 
 
Kifogásolták, hogy a Fidesz elnöke tisztességnek és dicsőségnek nevezte kormányzását, mert szerintük tisztességtelen és dicstelen kormányzást folytatott. Az öt párt közölte: az ország szörnyű négy év után van, ezért a jövő csak akkor lehet nagyszerű, ha alakításában Orbán Viktornak már nem jut szerep. 
 
Bírálataikat úgy folytatták: a miniszterelnök egymillió munkahelyet ígért, miközben alig jött létre új piaci munkahely, csak közmunka van. Az ország korszerűsítéséről beszélt, miközben százmilliárdokat vont ki az egészségügyből, az oktatásból. Méltányos közteherviselésről beszélt, miközben negyven új adót vezetett be, és tíz emberből nyolc rosszabbul járt az egykulcsos adóval. 
 
„Szerinte kitörtünk az adósságcsapdából, miközben elvette és elköltötte a magánnyugdíjakat, nemhogy csökkent volna, de tizennyolc éves csúcson van az adósság” – folytatták kifogásaikat, hozzátéve: a kormányfő az IMF-adósságot orosz adósságra cserélte, egységes alkotmányról beszélt, „miközben egypárti alaptörvényt kényszerített az országra”. 
 
Közleményük szerint az Orbán-rezsim „csak a Fidesz” jelszavával szemben a Mesterházy-kormányé az lesz: csak az ország.
 

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
geraz51
2014. március 30. 14:39
No csak nem?Orbán nevezte majomnak Gyurcsányt,Orbán akar az összetákolással kecskét baszatni,Orbán nevezi birkáknak az összeborulást?HAZUDTOK MINT MINDIG!!!
Axxtro
2014. március 30. 11:21
Addig itt biztos nem lesz béke, amíg ez a baloldal meg nem szűnik, vagy teljesen át nem alakul.
geraz51
2014. március 30. 10:51
Nincs mese a hazugság a véretekben van.Nem éedemes a véleményetekkel foglalkozni.Szerencse,hogy a táborotok nem mind ilyen aljas hazug emberekből áll.Mi az,hogy csak az ország akkor nekünk ha nyernétek össze kéne borulni veletek.A kecskét meg basszátok ti!A vezetőitek teljesen elveszítették a józan itélőképességüket.Isten óvja az országot tőletek.
hetedik
2014. március 30. 10:48
Most akkor mégis van béka az országban? Eddig nem ezt mondta az össze(vissza)fogás,hanem hogy rezsim van meg hadiállapot..... ki érti ezt a sok elcseszett szerencsétlent. Na majd egy hét múlva elvállik a szar a víztől barátocskáim HA HA HA
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!