Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke a Fideszre szavazott

2014. március 31. 12:48

Toró T. Tibor Orbán Viktorban és a Fideszben látjak a garanciát arra, hogy tovább haladjanak azon az úton, amelyiken elindultak. Az EMNP elnöke elmondta: a határokon átívelő, határmódosítás nélküli nemzetegyesítés politikájának a folytatására szavazott.

2014. március 31. 12:48

A határokon átívelő, határmódosítás nélküli nemzetegyesítés politikájának a folytatására szavazott hétfőn Magyarország kolozsvári főkonzulátusán Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke, aki levélszavazata leadása után rögtönzött sajtótájékoztatót tartott. Toró T. Tibor azt ajánlotta az erdélyi magyar szavazóknak, hogy mindenképpen Magyarország külképviseleteire juttassák el a szavazataikat. Azok a levélszavazatok ugyanis, amelyeket ezután kívánnak postázni, nem biztos, hogy időben eljutnak a Nemzeti Választási Irodához.

Az EMNP elnöke elmondta, tudatában van annak, hogy nem az erdélyi magyarok szavazatai fogják meghatározni az Országgyűlés összetételét, de ennek ellenére fontosnak tartotta, hogy mindenki éljen a szavazás jogával, aki felvételt nyert a választói névjegyzékbe. „Így tudjuk bizonyítani, hogy közjogilag is egy a nemzet, és összenőtt, ami összetartozott” – jelentette ki Toró. Hozzátette, az EMNP szimpatizánsai a szavazatukkal igazolhatják, hogy jó úton jár a magyar kormány. „A garanciát Orbán Viktorban és a Fideszben látjuk, hogy tovább haladjanak azon az úton, amelyiken elindultak” – jelentette ki az EMNP elnöke. 

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a hét végén felhívásban kérte híveit, éljenek a választás lehetőségével. „Az Erdélyi Református Egyházkerület arra buzdítja minden olyan kettős állampolgársággal rendelkező, és a választásokon regisztrált gyülekezeti tagját, hogy vegyen részt az április 6-i szavazáson, és lelkiismerete szerint szavazzon arra a pártra, amelyik számára a legszimpatikusabb” – áll az MTI-hez is eljuttatott dokumentumban.

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2014. március 31. 16:30
"A Fidesz-kormány volt SZDSZ-vezetőket enged a parlamentbe, a Gyurcsány-Kóka érdekeltségeket pedig pénzzel, diplomata-útlevéllel segíti. A Jobbik szerint ez nem véletlen. Szilágyi György hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: a Fidesz és az MSZP-s voksok is az SZDSZ-t állítják talpra." http://alfahir.hu/aki_a_fideszre_szavaz_az_az_szdsz_re_is_voksol
kukagyerek
2014. március 31. 15:38
"..határokon átívelő, határmódosítás nélküli nemzetegyesítés.." ..... Ezt a faszt, véletlenül nem Martonyi nemzette?
kispufi
2014. március 31. 15:10
szegényszegény korszakkormányösszefogásváltók, hát ezt érdemlitek, hát ezt? de őszintén, hát ezt?! hát ezt.
Akitlosz
2014. március 31. 14:58
A szavazás titkos, magánügy. Aztán persze utólag bárki azt hazudik, amit akar, de akkor is a magánügye marad.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!