Üdvözlik a visegrádiak az ukrajnai enyhülést

2014. február 24. 16:17

Budapesti találkozójuk után közös nyilatkozatban üdvözölték a visegrádi országok külügyminiszterei, köztük Radoslaw Sikorski; valamint a bolgár, a román és a görög külügyminiszter, hogy Ukrajnában megszűnt az erőszak. A külügyi vezetők hangsúlyozzák: meg kell őrizni Ukrajna területi egységét és függetlenségét. A magyar és a román külügyminiszter aggódását fejezte ki a regionális nyelvekről szóló törvény eltörlése miatt.

2014. február 24. 16:17

A visegrádi országok (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia), valamint Románia, Bulgária és Görögország  külügyminiszterei hétfői budapesti találkozójuk után közös nyilatkozatban üdvözölték, hogy a pénteki megállapodás eredményeként megszűnt az erőszak Ukrajnában, továbbá azt is, hogy az ukrán parlament új házelnököt választott. Ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy a helyzet továbbra is ingatag, és meg kell őrizni az ország szuverenitását, függetlenségét, egységét és területi integritását. Minden ukrán politikai erőnek folytatnia kell a felelős párbeszédet.

Ukrajnában befogadó jellegű konszolidációs folyamatra van szükség, amelynek során tiszteletben tartják a demokratikus értékeket, és biztosítják a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségek jogait – mondta Martonyi János külügyminiszter a találkozót követő sajtótájékoztatón.

Martonyi János kiemelte: Ukrajnában a regionális nyelvek használatáról szóló törvényt vasárnap hatályon kívül helyezték, ami nem jó hír. De olyan hírek is érkeztek, amelyek szerint új, remélhetően a korábbinál jobb törvényt fogadnak el, és ezt hétfő délelőtt a budapesti ukrán nagykövet is megerősítette - tette hozzá.

Véleménye szerint a regionális nyelvek használatáról szóló törvény hatályon kívül helyezése sérti a nemzeti kisebbségeket, és nem helyes olyan lépéseket tenni, amelyek irritálhatják a nagyszámú orosz kisebbséget. Mint mondta, a visegrádi országok fontolóra veszik, hogy az új ukrán kormánynak felajánlják az átmeneti időszakban szerzett tapasztalataikat.
 
Martonyi János megjegyezte: elismerésüket fejezték ki Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter, valamint német és francia kollégái kijevi egyeztetéseinek rendkívüli eredményéért, hiszen az a megállapodás, amelynek létrejöttében segédkeztek –függetlenül annak további sorsától –, történelmi jelentőségű, és sokak életét mentette meg.
 
A magyar külügyminiszter kérdésre elmondta: az Ukrajnának nyújtandó pénzügyi segélycsomagot most állítják össze. Jelentős forrásra van szükség, és sürgősen. Remélhetőleg könnyen és gyorsan egyeztethetnek erről az új kormánnyal - fűzte hozzá.
 
Martonyi közölte: a visegrádi országok külügyminiszterei közös nyilatkozatot adtak ki az ukrajnai helyzetről, a dokumentum a négy ország közös álláspontját tükrözi.
 
Lubomír Zaorálek cseh tárcavezető üdvözölte, hogy a visegrádi országok egyértelmű álláspontot alakítottak ki Ukrajnáról, és világossá tették, hogy támogatják az új, befogadó ukrán kormányt, a konszolidációt. Bebizonyosodott az is, hogy az EU képes közös álláspontot kialakítani külpolitikai kérdésekben – tette hozzá.
 
Titus Corlatean román külügyminiszter arról beszélt, hogy üdvözlik az elindult politikai folyamatot és azt, hogy véget ért az erőszak Ukrajnában. Most várják Ukrajna uniós kapcsolatainak újraalakítását. Bár csalódást okozott az ukrán törvényhozás döntése a kisebbségi nyelvekről szóló törvénnyel kapcsolatban, de remélhetően sikerül megoldást találni a kérdésre – mondta. (Victor Ponta szociáldemokrata párti román miniszterelnök hétfőn közölte: Románia új intézkedést vár Kijevtől a kisebbségek védelmében, az eltörölt nyelvtörvény helyett.)
 
Evangelosz Venizelosz görög külügyminiszter, akinek országa tölti be jelenleg az EU soros elnöki posztját, arról beszélt, hogy meg kell védeni Ukrajna területi integritását, a társadalmi kohéziót, el kell hárítani a további erőszakot, el kell kerülni a polgárháborút, és meg kell akadályozni az ország pénzügyi és gazdasági széthullását. A görög miniszter szerint nemzetközi konferenciát kellene tartani, hogy segítsenek elkerülni Ukrajna csődjét.
 
Miroslav Lajcák szlovák tárcavezető közölte: az Ukrajnában megindult folyamatnak tovább kell haladnia, és meg kell tartani a befogadó jellegét az ország jövőbeli egységének megőrzéséért.
 
Krisztian Vigenin bolgár külügyminiszter kijelentette: támogatnak minden olyan erőfeszítést, amely Ukrajna stabilitását, gazdasági és politikai megújítását, fellendülését segíti.
 
A visegrádi országok közös nyilatkozatukban üdvözölték, hogy a pénteki megállapodás eredményeként megszűnt az erőszak Ukrajnában, továbbá azt is, hogy az ukrán parlament új házelnököt választott. Ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy a helyzet továbbra is ingatag, és meg kell őrizni az ország szuverenitását, függetlenségét, egységét és területi integritását. Minden ukrán politikai erőnek folytatnia kell a felelős párbeszédet. 
 
A V4-es külügyminiszterek a nyilatkozatban támogatásukról biztosították Catherine Ashtonnak, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének erőfeszítéseit az ukrajnai politikai válság tartós megoldására.

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Corporate Soldier
2014. február 24. 21:02
"A külügyi vezetők hangsúlyozzák: meg kell őrizni Ukrajna területi egységét és függetlenségét. A magyar és a román külügyminiszter aggódását fejezte ki a regionális nyelvekről szóló törvény eltörlése miatt." Ó bazmeg. Hát persze. Aggódjatok csak.
bookmark
2014. február 24. 17:47
Most meglepek mindenkit. Szerintem a magyar atyafiak kerekedjenek fel és induljanak el Kijevbe rom-eltakarítani, azzal, hogy Kijev népével szolidárisak függetlenül attól, hogy ki mellett vagy ellen tüntettek vagy hogy mi a nemzetiségük. Munka van emberek segíteni jöttünk. Aztán lehet követelőzni a nyelvtörvény ügyében.
Felebarát
2014. február 24. 17:45
ehhez képest Szevasztopol azt mondta szevasztok és kilép... most kéne hatni a Kárpátaljaiakra, hoyg lépjenek...
távozz a magyar közéletből
2014. február 24. 17:14
mi a szart keretek ott a bolgárok meg a götögök? ha a fekete-tenger mellékiség miatt, akkor miért nem hívták meg a törököket, oroszokat, grúzokat is?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!