Szerencsejáték-törvény: könnyebb lesz megbízhatónak lenni

2014. február 05. 14:41

A költségvetési bizottság utolsó pillanatban benyújtott indítványa azt is „megbízhatónak” minősítené az új szerencsejáték-törvényben, akinek számláján volt már inkasszó, és akár 89 napig is tartozott az adóhatóságnak. Az javaslatról csütörtökön szavaznak – írja a hvg.hu.

2014. február 05. 14:41

A hvg.hu szerint a parlament költségvetési bizottsága kedden több, az eredeti előterjesztéshez egyáltalán nem illeszkedő módosító indítványt is benyújtott a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, illetve a bizalmi vagyonkezelőkről szóló törvényjavaslatokhoz. Ezek közt található az is, amely olyan szerencsejáték-szervező cégeket is helyzetbe hozhat, amelyek a korábbi szabályok szerint nem számítottak volna „megbízhatónak”.

Puskás Imre és Ékes József fideszes képviselők tavaly októberben nyújtották be a parlamentnek azt a törvényjavaslatot, ami lehetővé tette, hogy pályázat nélkül is koncessziós jogot szerezhetnek egyes cégek például kaszinónyitásra vagy online szerencsejáték szervezésére. Az azóta el is fogadott jogszabály alapján az államháztartásért felelős miniszter (jelenleg Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter) pályázat nélkül is koncessziós szerződést köthet a törvény szerint „megbízható szerencsejáték-szervezőnek” minősülő cégekkel.

Eredetileg az a cég minősült megbízhatónak, amely átlátható szervezet, vagyis lehet tudni, ki a valódi tulajdonosa a cégnek, legalább tíz éve szerencsejáték-szervezéssel foglalkozik, sosem büntették meg ötmillió forintnál nagyobb összegre, soha nem volt a bankszámláin inkasszó az adóhatóság részéről, soha nem tartozott adóval 30 napnál tovább. Utóbbi két feltétel azonban, túl szigorúra sikerült, ezért most enyhítenek rajta: megbízható lenne az is, akinek számláin nem volt ugyan inkasszó, de csak kevesebb, mint 500 ezer forintra, illetve 90 napnál tovább nem tartozott adóval.
 
A bizottsági módosító indítvány nem ad valódi magyarázatot arra, miért, illetve kinek az érdekében van szükség a könnyítésre. A rövid indoklás csak annyit ír: „a módosító célja a szerencsejáték-szervezőkkel támasztott követelmények megváltoztatása”. Az indítványról, illetve a többi módosítóról várhatóan csütörtökön szavaz a parlament, a javaslat egészéről pedig jövő csütörtökön – írja a hvg.hu

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gombóc XVI. Artúr
2014. február 05. 16:51
Gondolom kiderült, hogy az egyik cimbinek korábban volt egy kis "problémája", így aztán gyorsan tenni kellett valamit...
Secnir
2014. február 05. 16:05
" Megbízható szerencsejáték-szervező: az a szerencsejáték-szervező, valamint annak többségi tulajdonosa, [...] a)valamennyi közteherre vonatkozó bevallási- és fizetési kötelezettségének eleget tett, és egyszer sem esett 90 napot meghaladó késedelembe ; b) egyik bankszámláján sem volt 500 ezer forintot meghaladó azonnali beszedési megbízás az adóhatóság részéről, illetve működése során ilyen értékhatárt meghaladó végrehajtási eljárás nem indult ellene;”" 1. faszért nem tudnak rendesen megírni egy törvényt? 2. értjük a módosítást, de nem egyszerűbb, ha beírják név szerint?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!