Orbánék által privatizált cégek adatait kéri ki az LMP

2014. február 05. 14:03

Lengyel Szilvia szerdán keresetet nyújt be a Fővárosi Törvényszéken, hogy így juthasson hozzá annak a 12 volt állami gazdaságnak a földhaszonbérleti szerződéséhez, amelyeket 2001-ben „botrányos körülmények között privatizált az első Orbán-kormány” - jelentette be az LMP képviselője.

2014. február 05. 14:03

A képviselő elmondta, hogy még novemberben fordult az ügyben a Nemzeti Földalapkezelő Szervezethez (NFA), de kérése ellenére nem jutott hozzá az adatokhoz.

A politikus hangsúlyozta, hogy a rendszerváltozáskor 129 állami gazdaság volt az országban, amelyeknek háromnegyedét az Antall- és a Horn-kormányok alatt privatizálták. Az első Orbán-kormány 2001-ben úgy döntött, hogy a maradékból tizenkettőt privatizál, méghozzá úgy, hogy azokat tíz helyett ötven évre lehetett birtokba venni. A kormány akkor kötelezte az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-t  (ÁPV Rt.), hogy ezeket a gazdaságokat ellentételezés nélkül adja át a Magyar Nemzeti Banknak – fejtette ki Lengyel Szilvia . Az MNB pedig ezt követően pályáztatás nélkül a „kormány által kijelölt kör” számára értékesítette tovább a területeket – tette hozzá.

 
Lengyel Szilvia hangsúlyozta, hogy ötvenezer hektárról van szó, a bérleti

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vigyor
2014. február 05. 14:41
Kissé késő és erősen kampányszagú, de azért csak rajta!
Berecskereki
2014. február 05. 14:40
Én is "Megmondom, hogy mi hülyeség és mi nem az" lesz e valaha az LMP kormányzóképes párt, akár egymagában akár koalícióban? Nos szerintem azzal a hozzáállással, mit eddig mutattak soha sem lesz. Ahhoz változni kellene és nem kevesebbet, mint amit a Jobbiknál ír a szerző. Akik a megalakuláskor amit állítottak, a PM-sek kiállásával és átpártolásával bebizonyosodott, hogy nem igaz, azok bizony akárhogyan is fényezzük alkalmatlanok.
Antigoné
2014. február 05. 14:38
Ez már tragikomikus. Nem találnak mai "mutyit", tizenhárom évvel ezelőttre kell visszamenni? No, ezért nem nyertek soha, dilettánsok.
Berecskereki
2014. február 05. 14:32
Lengyel Szilvia badarságokat állít. Az állami gazdaságok privatizációjáról a Horn kormány döntött és a 12 állami gazdaság előkészítése is megtörtént, csak a gyakorlati végrehajtás tolódott át a következő kormányzati ciklusra. A kiindulási alap pedig; "Mind a tizenkét, privatizációra váró állami gazdaságban megalakultak a dolgozói részvénytársaságok, amelyek halasztott fizetéssel vásárolják meg a gazdaságokat. A magánosítási folyamat előrehaladt, több helyen már a részvényeket is lejegyezték a dolgozók." További részletek a MNO 2001. október 05. Nagy Ottó írásában. http://mno.hu/migr_1834/celegyenesben-az-allami-gazdasagok-privatizacioja-813935 Máskülönben pedig bármi is történt jogilag elévült, mint ahogy a többi privatizációval kapcsolatos ténykedés. Jobb lenne, ha az LMP a jövővel, a választók sorsával foglalkozna szakmai alapon, kerülve a pártpolitikai piárt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!