Most már két villamosvonala van Debrecennek

2014. február 26. 12:22

Szerdán átadták a debreceni 2-es villamosvonalat, amelyeken új spanyol villamosok is futnak majd.

2014. február 26. 12:22

A kormány a 2014-ben megnyíló európai uniós forrásokból is támogatni fogja a hazai kötöttpályás közlekedési fejlesztéseket – jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter szerdán Debrecenben, amikor átadta az új 2-es villamosvonalat. Németh Lászlóné hozzátette: az új spanyol villamosok átadásával 11 évre csökkent a debreceni villamosok átlagéletkora, és a kocsik 95 százalékát mozgáskorlátozottak is tudják használni.

Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere örömét fejezte ki, hogy elkészült a mintegy 20 milliárd forintos villamosberuházás. Bejelentette: a kormány önerőpályázat keretében további 825 millió forint támogatást biztosít az új sínpályák környezetének helyreállítására.

A villamosberuházás keretében 18 spanyol járművet vásárolt a DKV Debreceni Közlekedési Zrt., és 8 kilométernyi, felerészben füves pályát építettek – mondta el Nagy Attila, a cég vezérigazgatója az MTI érdeklődésére.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2014. február 26. 15:47
Na és mennyi stadionja van?
Ultima Ratio
2014. február 26. 14:21
Végre nem kell a sok nyudíjassal utaznom reggel munkába menet a 10-es buszon.
zoccom
2014. február 26. 13:01
Fotók videó: http://hajdupress.hu/hirek/cikk/35891-elindult-a-debreceni-2-es--a-legfullosabb-video-es-kepgaleria
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!