Mazsihisz: Együttélés Házát a Sorsok Háza helyett!

2014. február 10. 21:35

A józsefvárosi Sorsok Háza helyett a magyar-zsidó együttélést bemutató intézményt hozna létre a Mazsihisz, derül ki a szervezet vezetőség által Orbán Viktor kormányfőnek írt levélből.

2014. február 10. 21:35

A Heisler András elnök, Tordai Péter, a Budapesti Zsidó Hitközségek elnöke és Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató által jegyzett levél szerint a zsidó közösség aggodalommal tekint a Sorsok Háza megvalósulására, helyette egy olyan intézmény megvalósítását javasolják, ahol a magyar-zsidó együttélést, a magyar és a zsidó kultúra szimbiózisát, a közösen létrehozott értékeket mutatnák be. Egy ilyen intézmény és a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont kettőse nemcsak a világégés tragédiáját, hanem azt is képes lenne bemutatni, milyen értékek jöttek létre a magyar nemzet számára, s milyen értékeket adott egymásnak a magyarság és zsidóság, fogalmaztak. Jelezték: hasonló regionális intézmény létrehozásán dolgoznak például Gyöngyösön is.

Mint írták, a holokauszt emlékévvel összefüggő kormányprogramban szerepel a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújítása, s abban méltón helyen lenne az Együttélés Házának. Ez lehetne a módszertani és oktatási központja egy országos hálózatban működő Együttélés Házak rendszerének, tették hozzá. A Mazsihisz kitért arra is: a józsefvárosi projekt elhagyása jelentős megtakarítással járna, amiből a Páva utcai központ technikai felújítása mellett az Együttélés Házára is jutna forrás.

A levélben azt is jelezték, hogy párbeszédet szeretnének kezdeményezni a Szabadság térre tervezett német megszállási emlékműről is, mert álláspontjuk szerint a szobor által közvetített üzenet árt Magyarországnak. Megjegyezték, hogy az aggályokat megerősíti a Magyar Tudományos Akadémia egységes állásfoglalása és a német kisebbség véleménye is. A szervezet segítségét ajánlotta a miniszterelnöknek a külföldön és belföldön generálódott viták lezárásában. A Mazsihisz közgyűlése vasárnap döntött úgy, hogy egyelőre nem vesz részt a holokauszt-emlékév kormányzati programjain.

Összesen 212 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kitiltott
2014. február 11. 22:08
Köves Slomó zsidó rabbi éppen azon fáradozik hogy bekerüljön a tankönyvekbe hogy az Izraeliek előbb voltak a Kárpát medencében mint a magyarok.. ezer éves zsidó magyar együttélésről beszél.. ebben a "módsztertani intézetben ezt a tézist tanítanák.. lassan már a honfoglalást is megkérdőjelezik.. kiderül majd hogy Mátyás Zsidókirály volt
kitiltott
2014. február 11. 22:05
ez is nagyon paszol ide: részlet az 50 évvel a holokauszt és a 35 évvel a zsidótörvények elött napvilágra került Cionista irományból: "Elengedhetetlen céljaink elérésében, hogy a háborúk lehetőleg ne eredményezzenek területi nyereségeket: ilyen módon a háború ki fogja kezdeni a gazdasági alapokat, amikor is a nemzeteknek érezniük kell majd felsőbbségünket. Ez a helyzet mindkét hadviselő felet kiszolgáltatja az egész földre kiterjedő nemzetközi kapcsolatainknak; ezeknek pedig milliónyi szemük van és mentesek mindenféle korlátozástól. A mi nemzetközi jogaink azután el fogják törölni a nemzeti jogokat és éppúgy uralkodni fognak a nemzetek felett, ahogy az államok magánjoga szabályozza az alattvalók egymás közötti kapcsolatait. " van még kérdés Ildikó?
kitiltott
2014. február 11. 22:00
Az "együttélés" ről jut eszembe: részlet a CION bölcseinek jegyzőkönyvéből 1880-ból: A mi államunknak, amely a békés hódítás útját követi, megvan a joga ahhoz, hogy a háború borzalmait kevésbé feltűnő és kielégítőbb halálos ítéletekkel helyettesítse, melyek szükségesek annak a terroruralomnak fenntartásához, amely vak engedelmességet követel. Az irgalmatlan szigor a legerősebb hatalmi eszköz az államban. Nemcsak a haszon kedvéért, hanem a kötelesség nevében, a győzelem kedvéért is ragaszkodnunk kell az erőszak és megtévesztés programjához. A leszámolás tana pontosan annyit ér, mint azok az eszközök, amelyeket alkalmaz. Ezért nem annyira az eszközök révén, mint inkább a szigorúság doktrínája révén fogunk diadalmaskodni és az összes kormányt a mi szuperkormányunknak alávetni. Elég, ha tudják, hogy irgalmatlanok vagyunk minden engedetlenség letörésében. A régmúltban mi voltunk az elsők, akik bedobtuk a néptömegek közé ezeket a jelszavakat: "szabadság, egyenlőség, testvériség", s ezeket a szavakat azóta is sokszor megismételték ostoba papagájok; melyek mindenfelől leszálltak erre a csalétekre. Vele együtt elvitték a világ jólétét, az egyén igazi szabadságát, mely azelőtt oly jól meg volt védve a tömeg nyomásával szemben. Az önmagukat bölcseknek képzelő gójok, az intellektuelek a maguk elvontságában mit sem tudtak kezdeni ezekkel a szavakkal; nem vették észre, milyen ellentmondás van a szavak értelme és azok egymás mellé helyezése között; nem látták meg, hogy a természetben nincs egyenlőség, nem lehet szabadság; hogy a természet maga rendelte a nézetek, jellemek és képességek egyenlőtlenségét épp oly változtathatatlanul, mint az alárendelést a maga törvényei alá. van még kérdés Ildikó?
fradi44
2014. február 11. 13:33
Legyen sorsok pláza .....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!