Gyurcsány az orosz nagykövettel tárgyalt

2014. február 05. 14:56

A DK közölte az orosz nagykövettel, hogy ha az ellenzék alakít kormányt idén tavasszal, az új kabinet a paksi bővítésről kötött megállapodás felülvizsgálatát fogja kezdeményezni.

2014. február 05. 14:56

A paksi erőmű bővítése is szóba került Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, valamint Oroszország budapesti nagykövete, Alekszandr Tolkacs szerdai megbeszélésén. A párt közleménye szerint a találkozón áttekintették a magyar-orosz politikai és gazdasági kapcsolatokat, különös tekintettel a Paksi Atomerőmű bővítésével kapcsolatos Orbán-Putyin megállapodásra.

Gyurcsány Ferenc tájékoztatta a nagykövetet arról: elfogadhatatlannak tartja, hogy széleskörű társadalmi-szakmai vita és versenyeztetés nélkül, „lényegében titokban született egy még mindig homályos tartalmú, tisztázatlan költségeket és finanszírozási terhet jelentő, összességében elhamarkodott megállapodás”. Sérelmezte, hogy a megegyezés hozzávetőleg az egyéves magyar nemzeti jövedelem 10 százalékának megfelelő összegben, hosszú távra adósítja el Magyarországot.

Azt is tudatta a nagykövettel, hogy ha az ellenzék alakít kormányt idén tavasszal, az új kabinet a megkötött megállapodás felülvizsgálatát fogja kezdeményezni.

Összesen 120 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2014. február 06. 08:38
Debreczeni József: "- A beszélőkéjét az apjától örökölte - mondja fiáról az édesanya. S tán még valamit. Valami nyilvánvaló könnyedséget, természetességet és lazaságot. Ahogy leül, ahogy hátradől a széken és keresztbe teszi a lábát. Nincs benne semmi görcsösség, semmi rejtett kisebbségi érzésből fakadó kompenzálási kényszer. Nincs benne az alulról jött ember darabossága és erőszakossága. Torz közvetítéssel, különös áttétellel, de valahogy talán mégiscsak eljutott hozzá valami: az egykori dzsentri ősöktől - a felvidéki Gyurcsányoktól. Valami, ami - találkozva az anyai munkásvilág egyszerűségével, szorgalmával és becsületességével - szárba szökkent és termőre fordult." Mostani beszédeit LÁTVA egyszerűen megdöbbentő a ripacskodása.
catalina9
2014. február 06. 08:28
Gyurcsány olyan mint Kiszel Tünde, most már aktuális a Gyurcsány naptár..
Wagner Hopkins
2014. február 05. 20:18
Érdekes: Igor Szavolszkij 2007 márciusában arra intette az ellenzék vezérét, Orbán Viktort, hogy ne csináljon (oroszellenes) politikát az energiaellátásból; Alekszandr Tolkacs pedig most, május végén épp akkor emelt kifogást a történelem (ugyancsak oroszellenes) átpolitizálása ellen, amikor az Orbán-kormány egy váratlan fordulattal letette a voksát az uniós Nabucco gázvezetékkel szemben – és az orosz Déli áramlat mellett. Magyarán: történt itt egy akár oroszbarátnak is mondható fordulat. Ezt azonban a moszkvai külügy látszólag azzal honorálta, hogy nagykövetét a magyar „jobboldali politikai táborhoz köthető”, Magyarország II. világháborús szerepét horthysta szellemben újramagyarázó történészek nyilvános bírálatára utasítsa. Ami egyáltalán nem érdektelen. Szavolszkij annak idején hatáskörét túllépve rögtönzött, ami az állásába került; Tolkacsot viszont azzal küldte Putyin Budapestre 2009 szeptemberében, a Fidesz választási győzelmének biztos tudatában, hogy „indítsa újra” a jó viszonyt Orbánékkal. http://nol.hu/velemeny/20120531-oroszok_budapesten
locsaba
2014. február 05. 20:07
és?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!