Gigantikus hiány a Debreceni Egyetemen

2014. február 19. 16:04

Az elmúlt hónapokban bebizonyosodott, hogy a 2012-2013-as évben több milliárd forintos hiányt halmozott föl a 2013. december 31-én megszűnt Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma (DE OEC). Belső vizsgálat indult az okok feltárására.

2014. február 19. 16:04

Az eddigi adatok szerint a hiány több milliárd forintra rúghat, ám - a Debreceni Egyetem (DE) sajtóközleménye szerint – a pontos adatokat majd a belső vizsgálat állapítja meg.

A DE sajtóirodája felhívta a figyelmet: 2013 novemberében Szilvássy Zoltán, a DE rektora és Kósa Lajos polgármester közös levélben kérte  Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől, hogy a Kenézy Kórház fenntartói jogait adja át az egyetemnek annak érdekében, hogy egységes betegellátó rendszer jöjjön létre a városban.

A közlemény szerint az integrációval kapcsolatos döntéshez Balog Zoltán miniszter decemberben további adatokat kért az intézményektől, és az adatszolgáltatás során az elmúlt hetekben derült ki, hogy – habár az Egyetem gazdálkodása egyensúlyban van – a DE OEC több milliárdos hiányt halmozott föl. A DE OEC hivatkozott megszűnése egyébként annak volt betudható, hogy a megváltozott felsőoktatási törvény az egyetemeken belüli centrumok fogalmát nem ismeri.

A sajtóközlemény szerint az egyetem és a Kenézy kórház tervezett integrációja kapcsán nem lehet cél, hogy a DE az oktatási  bevételeiből tartsa fenn az egyesített  intézmény betegellátó tevékenységét. Ezért Szilvássy Zoltán rektor felkérte Bács Zoltán gazdasági  főigazgatót és Édes Istvánt, a Klinikai Központ megbízott vezetőjét, hogy – a hiány mértékének és okainak feltárásán kívül – dolgozzanak ki stratégiát a gazdálkodás egyensúlyának biztosítására.
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!