Önkéntes szövetkezeti rendszert javasol a Kisgazda Polgári Egyesület

2014. január 11. 13:50

Önkéntes, tulajdonon alapuló szövetkezeti rendszert javasol a kis- és közepes birtokkal rendelkező gazdák hosszú távú sikeressége érdekében a Fidesszel szövetséges Kisgazda Polgári Egyesület (KPE-KPSZ) készülő választási programjában.

2014. január 11. 13:50

Erről Turi-Kovács Béla, a KPE-KPSZ elnöke, a Fidesz frakcióvezető-helyettese beszélt szombaton, a szervezet országos vezetőségi ülésének szünetében újságíróknak. Hangsúlyozta, olyan „vidéki népnemzeti erőt” képviselnek, amely a polgárság jelentős részét is meg kívánja szólítani.

A kormányoldali politikus készülő programjukból idézve hangsúlyozta, változtatásokat kezdeményeznek annak érdekében, hogy az agráriumnak legfontosabb európai uniós támogatásokat a jelenleginél hatékonyabban lehessen felhasználni. A kisgazdák kiemelt igényeként említette a kis- és középbirtok megerősítését, amihez elengedhetetlennek tartják egy önkéntes, tulajdonon alapuló mezőgazdasági szövetkezési rendszer kialakítását.

A KPE-KPSZ emellett az általános iskolákban és középiskolákban is kötelezővé tenné az agrároktatást, tovább el szeretné érni, hogy a bírósági végrehajtási rendszer újra a bíróságok felügyelete alá kerüljön – fejtette ki a politikus. Turi-Kovács Béla beszélt arról is, hogy a kisgazda politikusokat tömegével keresik fel azon „mutyipártok”, amelyek tagság és szervezet nélkül, az új választási törvény biztosította lehetőségeket kijátszva próbálnak akár százmillió forintos állami támogatásokhoz jutni.

A kisgazda szervezetek, képviselők nem eladók” – üzent a kormánypárti politikus, kiemelve: a KPE-KPSZ képviselői továbbra is kizárólag a Fidesszel hajlandók együttműködni, mivel nem látnak semmilyen más olyan politikai erőt, amely szerintük folytathatná az ország kivezetését a válságból.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
geraz51
2014. január 12. 11:26
Az ötlet nem új,hangyaszövetkezetek módjára hasonlít.A bizalom hiányában nehezen oldható meg.Még mindig a volt TSZ és pártfunkcik kezében van a föld nagy része.Bizonyíték pl.a hirhedt Albertirsai és Pilisí gyümölcsös amit az izraeli befektető akkor vett meg amikor megtudta,hogy az állam pár éven belül megvásárolja autópálya építés miatt.
blaupanter
2014. január 12. 10:22
Ugyan mire szovetkezzenek,mikor helyettuk masok termelhetnek.Nekik eleg a segily is,eleg munka a befuvesitett kertek nyirasa.Elegge logikatlan,kampanygyanus otlet turi et.Majd azsia ellatja a picot mak-a-o-i hagymaval,fokhagymaval,zoldseggel.Bambuszrugy az nem kell,van itt fa boven es sok olyan noveny is van ami folyamatosan rugyezik,az ellatast biztositja.At kell szoktatni az embereket az egeszseges eletmodra,az erdei friss levegore,a vadontermo novenyek fogyasztasara.
basatu
2014. január 12. 07:00
TSZ köponti akarattal,munkaegységgel,módszerekkel,mint az átkosban! Gondoltam hogy a fidesznyik komcsi-nemzetiszocialista ötlet!
csuka
2014. január 11. 22:25
"Önkéntes szövetkezeti rendszert javasol a Kisgazda Polgári Egyesület" Micsoda hazug, cinikus FIDESZ banda. A földet kiosztja a narancs-vörös báróknak, majd "szövetkezeti rendszert javasol"-nak. Aztán hol és mit termelnek a gazdák? A homokozóban, macskaszarral trágyázva?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!