Negyedszer újrázik Schiffer az ügynöktörvénnyel

2014. január 23. 14:54

Most a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló törvényt egészítenék ki. Schiffer szerint a jelenlegi jogszabály jogszabály a Fidesz „kezében monopolizálja a nemzeti emlékezetet”.

2014. január 23. 14:54

Az LMP negyedszer is benyújtja az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről szóló törvényjavaslatát a parlamentnek – jelentette be csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Schiffer András. Az indítványt korábban egyszer sem vették tárgysorozatba. A javaslattal most a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló törvényt egészítenék ki.

A frakcióvezető azt mondta, szeretnék világossá tenni, hogy milyen az állambiztonsági múltba visszanyúló kapcsolati hálók szőtték át a rendszerváltozást. Arra is kíváncsiak, hogy a rendszerváltó parlament frakcióiban milyen arányban voltak ott a kommunista állambiztonság ügynökei – közölte.

A már elfogadott, a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló törvényt „egymilliméternyi előrelépésnek” nevezte az ellenzéki politikus, aki szerint a jogszabály a Fidesz „kezében monopolizálja a nemzeti emlékezetet”, miközben nem rendelkezik a régi állambiztonsági múlt megismerhetőségéről.

Schiffer András jelezte, indítványa a büntető törvénykönyvet is kiegészítené azzal, hogy hogy akik maguknál tartanak állambiztonsági iratokat, azok „menjenek börtönbe”.

Más témában feltett kérdésre válaszolva tagadta, hogy az LMP-n belül belső feszültségek lennének. Mindezt ahhoz kapcsolódóan mondta, hogy Osztolykán Ágnes szerdán jelezte: nem indul a parlamenti választáson. Schiffer András magyarázatként kijelentette, az LMP képviselői nem azért ülnek a parlamentben, mert az nekik „egzisztenciálisan jó”. Hozzátette, hogy az LMP-n belül az elmúlt egy évben arról szólt a párbeszéd, hogy ki hogyan tudja magát elképzelni a hivatásos politikusok között, Osztolykán Ágnes pedig arra jutott, hogy „nem érzi jól magát ebben a szerepben” - közölte.

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
küllő
2014. január 23. 19:26
Bablevesmariska megint két kézzel nyomja majd a NEM gombot???
radical
2014. január 23. 16:21
A Fidesznek nem érdeke nyilvánosságra hozni hiszen tele van a múlt embereivel! Ebben teljesen igaza van Schiffernek de a Jobbikra kell szavazni és akkor lesz nyilvános ügynöklista!
potyka
2014. január 23. 16:18
Basszál ki velük Scifi! :DDDD Azzal kampányolj hogyha a fidesz marad akkor nyilvános lesz minden ügynöklista! Amilyen hülyék képesek mind nyilvánosságra hozni! Lehetne kombinálni pl. a fideszben nincs ilyen emberke! :DDDDD
oskar
2014. január 23. 16:03
Kétlem, hogy az gyomlálatlanul tudomásunkra jut. 25 év alatt sokan, sokat tettek. A Politikatörténeti Intézet, Mszmp papírjait is mind nyilvánosságra kell hozni!!! De ott is kétlem, hogy a való kerülhet a fellszinre. Hiszen azt az egyik 56-os tömeggyilkos fia irányítja a rendszerváltás óta Földes György.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!