Az EP-választások tétjéről kérdezték Schiffert: meglepő választ adott (VIDEÓ)
Az LMP egykori elnöke szerint „gyarmati gondolkodást” képviselnek azok, akik Magyarország elszámoltatásáért indulnak a EP-választásokon.
Az Index tudósítása szerint Schiffer András vezeti az LMP listáját. Miniszterelnök-jelöltje nincs a pártnak, de ha lenne, akkor Szél Bernadett, a lista második helyét elfoglaló politikus lenne az.
A két társelnök egyéniben is indul majd, Schiffer András a budapesti 1. választókerületben, míg Szél Bernadett a Pest megyei 2. választókerületben, Budaörsön. A harminc fős, országos listán a harmadik helyre Ikotity István, az LMP etikai bizottságának elnöke került – teszi hozzá az Index.
A negyedik és ötödik helyen Sallai Róbert Benedek, a párt egykori szóvivője, illetve Schmuck Erzsébet, az Ökopolisz, az LMP pártalapítványának társelnöke szerepel. Az lista első tíz helyén leginkább ismeretlen, vidéki települések önkormányzataiban dolgozó emberek kerültek.