Elszámoltatnának Ócsa-ügyben a szocialisták

2014. január 22. 11:45

Az ócsai lakópark építésével kapcsolatos összes dokumentum nyilvánosságra hozását követelik a szocialisták – jelentette be Korózs Lajos. Szerinte már az építkezés előtt „mindenki tudta, hogy ez egy hülyeség”.

2014. január 22. 11:45

Az MSZP azt követeli a kormánytól, hogy hozzon nyilvánosságra minden, az ócsai lakópark építésével összefüggő dokumentumot, továbbá nevezze meg a szerintük kudarcba fulladt beruházás felelőseit. Korózs Lajos, a szocialista párt elnökségi tagja beszélt erről szerdán, Budapesten újságírók előtt. Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, az ócsai lakópark építésének ügye az Orbán-kormány minden hibáját megtestesíti, hiszen azt szakmaiatlan, szegényellenes, pazarló, pofátlan és korrupt módon hajtották végre. Hangsúlyozta, már az építkezés előtt „mindenki tudta, hogy ez egy hülyeség”, mert a szegénységet nem lehet pusztán szegregációval felszámolni.

A kabinet terveivel ellentétben ráadásul ötszáz helyett csak nyolcvan ház épült meg, egyenként 70 millió forintért – fejtette ki Korózs Lajos, aki szerint így az itt található épületek négyzetméterenkénti 550 ezer forintos árukkal a rózsadombi ingatlanoknál is többe kerültek. Megjegyezte továbbá, hogy a kormány az ócsai önkormányzatot is becsapta, hiszen korábban beruházásokat, új munkahelyeket ígért a településen.

Az MSZP ezért az ócsai beruházás valamennyi szerződésének, valamint költségvetésének nyilvánosságra hozatalát, valamint a „pénzszórás” felelőseinek megnevezését követeli a kormánytól – mondta Korózs Lajos. Aláhúzta továbbá, hogy a szocialisták kormányra kerülésük esetén elszámoltatnák az érintett fideszes politikusokat, emellett devizahiteles kerekasztalt hoznának létre, valamint szociális bérlakásprogramot indítanák az országban található több mint 400 ezer üresen álló ingatlan bevonásával.

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hopp Pál 2
2014. január 22. 14:46
Hülyék. A megbízó és a kivitelező már régen elszámolt egymással. Viktor köszöni, minden rendben volt.
liberálzöld.
2014. január 22. 13:26
Ócsa ügyben már megvolt az elszámolás! A haverok elszámoltak az állammal. Oszt jónapot! Ha valaki többre vágyik az előbb nyerjen választásokat. Addig Ócsa törvényes és jogos. Igaz ugyan, hogy gusztustalan, de hát Istenem! "Pereljenek be, oszt jónapot!"
Secnir
2014. január 22. 12:49
70 milla egy ilyen faház? b+ ööö... ...hmmm... ...állami vagyon hűtelen kezelése?
rojtos
2014. január 22. 12:33
"mindenki tudta, hogy ez egy hülyeség” Hogy itt utólag milyen okos mindenki. Ezek az épületek megmaradnak, jók lesznek más célokra. És a tizenkét milliárdos kormánynegyed épületei hol vannak? Az volt aztán a jól átgondolt befektetés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!