Tétényi, Felcsuti, Király: ki lesz Gyurcsány jelöltje?

2013. december 09. 21:57

Szerdán nevezi meg miniszterelnök-jelöltjét Gyurcsány Ferenc. A Magyar Nemzet szerint Tétényi Éva esztergomi polgármester, Felcsuti Péter közgazdász és a volt MNB-alelnök Király Júlia nevét dobhatja be a Demokratikus Koalíció elnöke.

2013. december 09. 21:57

Két hete mondta azt Gyurcsány Ferenc az ATV-ben, hogy december 10-ig le kell ülnie a tárgyalóasztalhoz a fontosabb ellenzéki pártoknak, hogy újrafogalmazzák az MSZP és az Együtt-PM közötti választási megállapodást. Egyik párt sem kért Gyurcsány ajánlatából, a DK elnöke azonban kitart álláspontja mellett, és szerdán megnevezi azt az embert, aki szerinte alkalmas lehet az összeboronált baloldal kormányfő-jelöltjének.

A politikus a Hír TV-nek nem cáfolta, hogy akár Király Júlia volt jegybankalelnök, Tétényi Éva esztergomi polgármester, Felcsuti Péter közgazdász nevét is bedobhatja majd közös baloldali jelöltként. Bajnai Gordon a Hír TV-nek azt mondta a DK-s ötlet kapcsán: még egyszer nem vesz részt miniszterelnök-jelölti castingon.

Összesen 116 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Port Kennedy(Ausztralia)
2013. december 10. 11:16
Össze vissza variál ez a csóka. Megnevez három nevet. Miért nem egy szerinte alkalmas személy mellett dönt(bármelyik mellett). És a kieső két jelölttel mi lesz? Lecsóba velük?Máshol ,máskor már írtam,de most is aktuális:Gyurcsány Ferenc megérkezett, szopogasson csirkebelet.
OberEnnsinnen
2013. december 10. 11:03
Klára nem mutatkozik, gyanús eme csend... Szerintem, rendezzenek versenyt, ki tud messzebbre köpni, az legyen a "magyar demokraták" ME-jelöltje. Természetesen a köpőverseny főbírája nem más lenne, mint maga Igazmondó Ferenc.
Senye Péter
2013. december 10. 10:47
Jobb lenne 90 jelöltet megnevezni és tippelni, hogy ki lesz az öt a jövő heti második fordulóra.
skorpio
2013. december 10. 10:46
Az itt felsoroltak átlag emberek, átlagos képességekkel, az hogy elvégeztek pár iskolát, ez semmit nem javit a helyzetükön. Még képviselőnek se ajánlanám őket. Ha csak ez a felhozatal, a hangerőből vissza kellene venni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!