Ingyenesé tenné a pénztárgépcserét kis cégek számára az MSZP

2013. december 13. 16:18

Az MSZP szerint a kormány hibája, hogy nem áll rendelkezésre elég online pénztárgép, ráadásul ami van, az is drága, így nagy megterhelést jelent a kisebbcégeknek. Az MSZP ezért arra kéri a kormányt, hogy a kis cégeknek tegyék ingyenessé a cserét.

2013. december 13. 16:18

Az MSZP szerint a pénztárgépcsere komoly veszélyt jelent a kisvállalkozóknak és az ügyfeleknek is, hiszen a kormány hibájából nem áll rendelkezésre elég új eszköz, ráadásul azok is túlságosan drágák. Az ellenzéki párt ezért továbbra is azt várja, hogy a kormány tegyen ingyenessé a pénztárgépek cseréjét a legkisebb vállalkozásoknak.

Erről Józsa István, a szocialista párt frakcióvezető-helyettese beszélt pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta, a kisvállalkozások büntetésre számíthatnak az új évtől, mert a kormány hibájából nem áll rendelkezésre elegendő pénztárgép. „A vak is láthatja, hogy az egész pénztárgépcsere arról szól, hogy újabb piacot nyúlnak le a fideszes haveroknak” – fogalmazott, hozzátéve, gyanúsnak tartják azt is, hogy Orbán Viktor kormányfő a kicsiket bünteti, a nagyok kivizsgálását azonban halogatja. Józsa István ezzel a NAV-botrány kivizsgálására utalt, amelyet szerinte a Fidesz szabotál.

Kiemelte: az MSZP a parlamentben hétfőn név szerinti szavazást kér annak tisztázására, hogy kiderüljön, kik támogatják az összesen ezermilliárd forintos adócsalás gyanú kivizsgálását és kik „falaznak” a miniszterelnöknek. Megjegyezte, amennyiben a kormánypártok a jövő héten nem támogatják a testület felállítását, akkor bebizonyosodik, hogy a kabinet „fedezi az adócsalókat”.

A szocialista képviselő szólt arról is, hogy az MSZP támogatja az Együtt-PM javaslatát, amely arra irányult, hogy az adóhatóság jövő év március 31-ig ne szabhasson ki bírságot a pénztárgépcserével összefüggésben. Józsa István emellett ezúttal is szorgalmazta, hogy a legkisebb vállalkozásoknak legyen ingyenes az online pénztárgépek kötelező cseréje, valamint az ahhoz kapcsolódó internetes adatforgalom. A többit pedig bízzák a választás után felálló új szocialista kormányra – fűzte hozzá.

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakkhangya
2013. december 14. 22:15
Ha tényleg benzinkutak zárva lesznek január 01.-én az nagy szopás lesz a fideszre nézve.
ciseaux
2013. december 14. 04:01
A maszop ötleténél már csak az lenne jobb, ha bajnai, vagy a feri, saját offshore milliárdos zsebükből fizetve (adómentes), adományozná az említett fölszerelést a "kis cég"-eknek. Persze elindulna az anti-diszkriminációs per-lavina...meg ki mondja meg, mi az a "kis cég"? Tessék megvenni azokat a fránya szavazatokat! De nem ám száraztésztáért, meg samponért ám! Pénzért! Igérgetni? Az, az ingyen van! Abból már tele a spájz 23 éve!
Stadionisztán jobban teljesít
2013. december 13. 23:01
Orbán rezsicsökkentési programjai pontosan hajaznak medgyessy 100 napos programjaira Hiába, közös a kampányszakértőjük (ööö..állampolgársága), és igy új értelmet nyer Orbán mondása: Összenő ami összetartozik
Stadionisztán jobban teljesít
2013. december 13. 22:58
Felebarát nem tudtam de kösz az infót Szóljunk a fidesz-birkáknak is hogy követeljék ezt is a Vezetőjüktől Ez a rezsicsökkentés kb olyan mint medgysessy 19ezer Ft-os nyugdijpotléka, 10X-esen veszik vissza pl bankok a duplájára, triplájára nőtt kezelési, utalási költségekkel pedig Szijgyártó Nem Fogjuk Megenmgedni az átháritást Petike megigérte hogy nem lesz ilyen Úgy eltünt az a szép ember, leváltották mert egyszer véletlenül igazat mondott?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!