Róna Péter: Az árfolyamgát nem megoldás

2013. november 07. 10:46

Róna Péter szerint nem megoldás az árfolyamgát a devizahitelesek problémájára. A devizaalapú kölcsönöket szerinte forintosítással kellene megszüntetni.

2013. november 07. 10:46

Róna Péter az LMP programtanácsának elnöke egy pécsi rendezvényen úgy fogalmazott: az árfolyamgát nem megoldás a devizahitelesek problémájára, inkább forintba kellene átváltani ezeket a kölcsönöket. Róna azt is elmondta, hogy szerinte nem léteznek devizaalapú kölcsönök, hiszen az ügyfelek forintban vették fel a hitelt, és abban is fizetnek. Szerinte a devizaalapú hitelezésnek soha nem lett volna szabad létrejönnie, és a jelenlegi kormányjavaslat nem segíti a probléma megoldását.

Összesen 218 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Marschalkó Lajos 2
2013. november 08. 13:08
Elnézést kicsit elszált a kurzor, részletekben akartam
Marschalkó Lajos 2
2013. november 08. 13:07
Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiuma 2010-ben megvizsgálta az érvénytelenség jogkövetkezményeit és álláspontját összefoglalta a 1/2010. (VI. 28.) PK véleményben. Ebben a véleményben a Kollégium arra a következtetésre jut, hogy a szerződés érvényessé nyilvánítása egyenrangú lehetőség az eredeti állapot helyreállításával. 5. Ha az érvénytelenség oka kiküszöbölhető vagy utóbb megszűnt a bíróság az érvénytelen szerződést a megkötésének időpontjára visszamenő hatállyal érvényessé nyilváníthatja. A szerződés érvényessé nyilvánítása egyenrangú lehetőség az eredeti állapot helyreállításával. Ha mindkettő alkalmazható lenne, akkor a bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik annak eldöntése, hogy az érvénytelenség melyik jogkövetkezményét alkalmazza. 1/2010. (VI. 28.) PK vélemény az érvénytelenség jogkövetkezményeiről A Ptk. 237. §-ának a megszövegezése miatt furcsa, a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának az álláspontja. Úgy látszik elkerülte a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának a figyelmét a Ptk. 237. § 2. bek. első mondatának első félmondata. A Ptk. 237. § 2. bek. első mondatának első félmondata világosan kimondja, hogy a szerződés érvényessé nyilvánítása csak akkor lehetséges, ha az eredeti állapotot nem lehet helyreállítani. Emiatt amíg az eredeti állapot helyreállítása lehetséges, addig a Kúria nem dönthetne másképp. Ezen kívül, ha egy kicsit jobban megvizsgáljuk a Kúria 1/2010. (VI. 28.) PK véleményét, akkor kiderül, hogy a Kúria is tudatában van annak, hogy a Ptk 237. § 1 bekezdése az elsődleges szabály. A Kúria viszont azt állítja, hogy ez a szabály gyökeresen megváltozott volna egy törvénymódosítás miatt a 70-es években. 5) A Ptk. eredetileg az eredeti állapot helyreállítását tekintette az érvénytelenség alapvető és elsődleges jogkövetkezményének. Az 1977. évi IV. törvénnyel történt novelláris módosítás 1978. március 1.-ével történt hatályba lépése óta a szerződés érvényessé nyilvánítását az eredeti állapot helyreállításával egyenrangú jogkövetkezményként fogalmazza meg. 1/2010. (VI. 28.) PK vélemény az érvénytelenség jogkövetkezményeiről Az 1/2010. (VI. 28.) PK vélemény indoklásának az egyik legfeltűnőbb hiányossága, hogy a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiuma nem árulja el hogyan jutott el arra a következtetésre, hogy az 1977. évi IV. törvény teljesen átalakította volna az addig fennálló szabályozási rendszert. A Kúriának ezt a kérdést rendkívül részletesen meg kellett volna indokolnia, hiszen a Ptk. 237. § 1 bekezdése nem egy “l’art pour l’art” törvényi szabályozás, amit egy egyszerű törvénymódosítással ki lehetne iktatni. A Ptk. 237. § 1 bekezdésének tartalma szervesen kapcsolódik a szerződési szabadság elvéhez és a jogbiztonság elvéhez. Ez a két elv egy jogállamban annyira fontos szerepet játszik, hogy minden bírónak ezerszer meg kellene gondolnia azt, hogy eltér-e a törvényben meghatározott elsődleges szabálytól. Erről a kérdésről fejlettebb jogrendszerekben több könyvtárnyi szakirodalom áll a jogászok rendelkezésére. A törvény szövege miatt az eredeti állapot helyreállítása és a szerződés kiegészítése egyáltalán nem egyenrangú lehetőségek. Az eredeti állapot helyreállítása a főszabály; a szerződés kiegészítése pedig csak kivételes esetekben lehetséges. Ezért a Kúriának nincs mérlegelési joga eldönteni azt, hogy a semmisség melyik jogkövetkezményét alkalmazza. A Kúriának ezért kötelessége lett volna a szerződés kiegészítése helyett az eredeti állapot helyreállítását előírni. 4. A Kúria figyelmen kívül hagyta a fogyasztóvédelmi szabályokat A Kúria döntése akkor sem lenne jogszerű ha elfogadnánk azt, hogy a Kúriának megvolt a mérlegelési joga eldönteni azt, hogy a semmisség melyik jogkövetkezményét alkalmazza. A mérlegelés során ugyanis a Kúria nem vette figyelembe a speciális pénzügyi jogi szabályokat. A Hpt. 213. § 3. bek. szerint a szerződés semmisségére csak a fogyasztó érdekében lehet hivatkozni. Ennek a törvényi rendelkezésnek az a következménye, hogy ha egy bank semmis szerződést köt, akkor annak minden negatív következményét a banknak kell viselnie. A fogyasztó ezért szabadon eldöntheti, hogy számára a semmiség következményei közül, melyik a legmegfelelőbb, és kérheti a bíróságtól, hogy azt a következményt alkalmazza. 16. § (5) bek. 2. mondat: A szerződés semmisségére csak a fogyasztó érdekében lehet hivatkozni. 2009. évi CLXII. törvény a fogyasztónak nyújtott hitelről Hpt. 213. § (3) bek.: A szerződés semmisségére csak a fogyasztó érdekében lehet hivatkozni. 1996. évi CXII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról A mostani eljárásban a fogyasztó egyértelműen állástfoglalt arról, hogy az eredeti állapot helyreállítását kéri. Ezt a kereseti kérelem világosan mutatja. Az eredeti állapot helyreállítása a fogyasztónak közel 5 millió forint visszafizetést valamint a szerződés lezárását jelentette volna. A fogyasztó ugyanis mostanra közel 5 millió forinttal többet fizetett vissza a banknak, mint amennyi hitelt eredetileg kapott a banktól. E helyett a Kúria a szerződést érvényben tartotta, aminek az eredménye, hogy a fogyasztó még további tíz évig köteles fizetni a törlesztőrészleteket és viselni az árfolyamingadozás kockázatát. Ezen hátrányokhoz képest elenyésző annak a jelentősége, hogy a Kúria ítélete felveti annak a lehetőségét, miszerint a bank talán jogtalanul módosította az árfolyamrés mértékét. Mindenki tudja, hogy a bankok az elmúlt években jogtalanul manipulálták az árfolyamréseik értékét. Az árfolyamrés manipulálásának kérdését viszont nem bírósági eljárásokon kellene vizsgálni, hanem a PSZÁF-nak már régen fel kellett volna lépnie a bankok ellen. A Kúria döntésének semmi köze a fogyasztóvédelemhez. Ez az ítélet bankmentés. 5. A Fogyasztók érdeke az eredeti állapot helyreállítása A Kúria döntését állítólag a fogyasztók érdekeinek a figyelembevételével hozta. Ez az ítéletből ugyan nem derül ki, de ezt állította Dr. Wellmann György a Kúria a Polgári Kollégium vezetője az ítélethirdetést követő sajtótájékoztatón. A híradások szerint Dr. Wellmann Györgynek az az álláspontja, hogy a fogyasztók rosszul járnának az eredeti állapot helyreállításával, mert akkor a teljes hitelösszeget egyszerre kellene visszafizetniük a banknak, mégpedig a most aktuális devizaárfolyamon. Wellmann hangsúlyozta: egy esetleges semmissé nyilvánítás sem jelentené azt, hogy ne kellene visszafizetni a felvett kölcsönt. Saját véleményeként kifejtette, hogy a korábbi jogerős döntés megváltoztatta az eredeti szerződést, amikor tulajdonképpen forinthitellé alakította a tartozást. Szerinte, mivel devizahitelekről van szó, a mostani árfolyamot kellene ilyen esetben figyelembe venni. Úgy véljük, ezzel még a svájci kamatokat alapul véve sem biztos, hogy jól járnának az adósok. Devizahitelek: semmis, de mégis érvényes a szerződés. Felmerül a kérdés, hogy mit történne, ha helyre kellene állítani az eredeti állapotot. Ezt a kérdést az elmúlt hetekben nagyon sokan feltették, de ismereteink szerint eddig senki nem vette a fáradságot, hogy írásban megválaszolja. A mi álláspontunk 2011. november 11. napja óta változatlan (Fogyasztóvédelmi elemzés, 24. oldal) 5.1. Milyen árfolyamon kellene elszámolni a szerződés semmissége esetén? A bank és a fogyasztó között a deviza-elszámolást a szerződés tette kötelezővé. Viszont ha a szerződés semmis, akkor nem lehet a deviza-elszámolásra sem hivatkozni. Ezért a bank és a fogyasztó közötti elszámolást a valóságos pénzmozgások alapján kell elvégezni. A valóságos pénzmozgások pedig azt mutatják, hogy a bank forintban folyósította a hitelt, a fogyasztó pedig mindig forintban törlesztett. Ennek eredményeként az elszámolásnak forintban kellene megtörténnie. Forint elszámolás esetén teljesen mindegy, hogy mekkora az aktuális devizaárfolyam. Azt a devizaárfolyam ugyanis nem befolyásolja. 5.2. Vissza kellene-e egy összegben fizetni az eredeti tartozást? Abban igaza van Dr. Wellmann Györgynek, hogy semmisség esetén a fogyasztóknak a hitelösszeget egyszerre kellene visszafizetniük. Arról azonban nem tesz említést, hogy ezt a fogyasztók minden gond nélkül meg tudnák oldani. A hitelszerződés semmissége esetén ugyanis az ingatlant terhelő jelzálogjog is semmis. A jelzálogjog a hitelszerződést biztosítja, ha semmis a szerződés, akkor semmis a biztosítéki jog is. A jelzálogjog semmissége azt jelentené, hogy az elszámolás pillanatában minden fogyasztónak lenne egy tehermentes ingatlana. Erre az ingatlanra pedig fel tudna venni egy új hitel, amivel ki tudná fizetni a régit. Ilyen egyszerű az eredeti állapot helyreállítása. A Ptk 237. § 1. bekezdése már több mint 60 éve, lényegében változatlan tartalommal hatályban van. Valószínűleg, akik írták a Ptk-t, azok még tudták, hogy működik. A Fogyasztók érdeke tehát a szerződések semmisségének megállapítása és az eredeti állapot helyreállítása. Ezzel a megoldással a fogyasztók jól járnának, mert csökkenne a tartozásuk értéke és mert az árfolyamkockázatot nem kellene tovább viselniük. Ez az egyetlen jogszerű megoldás a devizahitelesek problémájára. Emiatt képmutatás azt állítani, hogy a fogyasztók érdeke a deviza-alapú hitelszerződések érvényben tartása. 6. A Kúria valójában nem mérlegelt semmit A Kúria azt állítja, hogy mérlegelte a semmisség jogkövetkezményeit, és a mérlegelés alapján kiválasztotta a megfelelő jogkövetkezményt. Ezzel szemben, ha figyelmesen elolvassuk a Kúria indoklását, akkor kiderül, hogy a Kúria valójában nem mérlegelt semmit. A mérlegelésnek ugyanis az lenne a lényege, hogy az, akinek mérlegelnie kell, megvizsgálja a különböző döntési lehetőségeket, összegyűjti az egyes döntési lehetőségek mellett és ellen szóló érveket, majd ezen érvek ismeretében kiválassza a számára megfelelő döntést. Ha a Kúria mérlegelt volna, akkor nem csak azt állapította volna meg, hogy van két lehetséges jogkövetkezmény, hanem leírta volna azt is, hogy mely jogi érvek szólnak az eredeti állapot helyreállítása mellett és mely érvek szólnak ellene. Ezzel szemben a Kúria csak azt vizsgálta, hogy ki lehet-e egészíteni a szerződést. Majd miután megállapította, hogy a szerződés kiegészíthető, akkor úgy döntött, hogy kiegészíti a szerződést. Az eredeti állapot helyreállíthatóságának kérdését pedig nem vizsgálja. Ha mindkettő alkalmazható lenne, akkor a bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik annak eldöntése, hogy az érvénytelenség melyik jogkövetkezményét alkalmazza. … Ez az érvénytelenségi ok azonban kiküszöbölhető, vagyis a szerződés hibája orvosolható, így a Kúria az eredeti állapot helyreállíthatóságának kérdését nem vizsgálta. A Kúria Gfv.VII.30.078/2013/14. számú közbenső ítélete A Kúria “mérlegelése” értelmetlen. Tartalmi hiányosságok esetén a szerződések mindig kiegészíthetőek. Ehhez az észrevételhez nincs szükség jogi végzettségre. Ez a “mérlegelés” viszont azt eredményezi, hogy teljesen mindegy, hogy a bankok mit hagytak ki a szerződésekből, az igazságszolgáltatás “mérlegeléssel” mindig ki fogja egészíteni azokat. A Kúria tehát valójában nem mérlegelte a a semmisség jogkövetkezményeit, hanem önkényesen eldöntötte, hogy kiegészíti a szerződést. Ez az ítélet legfontosabb üzenete. 7. Összegzés A Kúria 2013. július 4. napján kelt ítélete több okból elfogadhatatlan. A legfontosabb ok az, hogy a Kúria nyilvánvalóan a bankok érdekeit tartotta szem előtt, amikor a szerződés érvényben tartása mellett foglalt állást. A deviza-alapú hitelszerződések érvényben tartása teljesen ellentétes a fogyasztók érdekeivel. A döntés továbbá felmenti a bankokat a törvények betartása alól, mert innentől kezdve nem kell foglalkozniuk azzal, hogy a szerződésekben minden szükséges tartalmi elemet feltüntessenek. Cinizmus azt állítani, hogy a Kúria mérlegeléssel jutott volna erre az eredményre. A Kúria valójában nem mérlegelt semmit. Kérjük, támogassa egyesületünk tevékenységét! A legkisebb adomány is számít. Bankszámlaszámunk: Számla tulajdonos: Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdek-képviseleti Egyesület Számlavezető Bank: ERSTE Bank Hungary Zrt. Bankszámlaszám 11600006-00000000-40556309 Támogatását nagyon köszönjük! Ez a bejegyzés 2013. július 10. szerda 9:09 de-kor készült és a következő kategóriákban található: Bank. Ezen az RSS 2.0 feeden keresztül követheted nyomon a bejegyzés hozzászólásait. A hozzászólások le vannak zárva, de visszajelzés küldése a saját oldalról lehetséges. Bejegyzés navigáció « Előző bejegyzés Következő bejegyzés » Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez Meghívó – 2013. október 11., 10 óra – PKKB | PITEE szerint: 2013. szeptember 23. - 8:06 de […] “Az elsőfokú bíróságnak a folytatódó eljárásban azt kell vizsgálnia, hogy a közbenső ítéletben rögzített árfolyameltéréshez, árfolyamréshez képest az alperesek 2008 októberétől kezdődően ténylegesen érvényesítették-e a felperessel szemben a megemelt árfolyamrést, árfolyameltérést, ha igen, annak volt-e jogszerű, a szerződésben rögzített oka, és ha volt, a módosítást a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően hajtotta-e végre az I.r. alperes. Az elsőfokú bíróságnak rendelkeznie kell azon összegek visszafizetéséről, elszámolásáról a felperes javára, melyeknél igazolhatóan nem jogszerűen 1%-ot meghaladó devizavételi és -eladási árfolyam különbözettel számolták el a felperes által megfizetett törlesztőrészleteket.“ A Kúria Gfv.VII.30.078/2013/14. számú közbenső ítélete […] Tárgyalás Közérdekű kereset az OTP Bank ellen!2013 11 29 22 nap van hátra. Legnépszerűbb bejegyzések & oldalak Tárgyalás - Közérdekű Kereset az OTP ellen - 2013.11.29 Árfolyamrés Jogi képviselet Nyílt Levél Kálmán Olgának Az OTP a törvény csapdájában Mottó "Nem azt jutalmaznám, aki egy tetszetős jelzőt talál ki, vagy egy kerek mondatot hoz össze, hanem azt, aki kigyomlál egy henye jelzőt, egy sületlen mondatot." Kosztolányi Dezső Hírlevél Iratkozzon fel a hírlevelünkre, ha szeretne értesülni az egyesület tevékenységéről. Csatlakozz a 2,849 követőhöz Fogyasztóvédelmi Elemzés Fogyasztóvédelmi Elemzés A devizahitelezésről English Hungarian banks originated foreign currency consumer loans illegally for years, regulators failed to discover misconduct [more] Adomány Kérjük támogassa egyesületünk tevékenységét! A legkisebb adomány is számít. Bankszámlaszámunk: Számla tulajdonos: Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdek-képviseleti Egyesület Számlavezető Bank: ERSTE Bank Hungary Zrt. Bankszámlaszám 11600006-00000000-40556309 Támogatását nagyon köszönjük! Az egyesület elnöke Paypal Kérjük, támogassa a munkánkat!
Marschalkó Lajos 2
2013. november 08. 13:07
Ptk. 237. § (1) Érvénytelen szerződés esetében a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet kell visszaállítani. (2) Ha a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet nem lehet visszaállítani, a bíróság a szerződést a határozathozatalig terjedő időre hatályossá nyilvánítja. Az érvénytelen szerződést érvényessé lehet nyilvánítani, ha az érvénytelenség oka – különösen uzsorás szerződés, a felek szolgáltatásainak feltűnő aránytalansága esetén az aránytalan előny kiküszöbölésével – megszüntethető. http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=95900004.TV
Marschalkó Lajos 2
2013. november 08. 13:06
Ugyanennek a paragrafusnak a második bekezdése úgy kezdődik, hogy “Ha a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet nem lehet visszaállítani…“. Ez a félmondat azt jelenti, hogy a Ptk 237. § második bekezdését csak abban a kivételes(!) esetben lehetne alkalmazni, amikor a főszabály nem(!) alkalmazható.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!