Országgyűlési bizottságok is tárgyalják a lehallgatási botrányt

2013. november 05. 16:55

Az amerikai lehallgatási botránnyal kapcsolatban a jobbikos Németh Zsolt kezdeményezte a parlament Külügyi bizottságának rendkívüli összehívását, miután kedden már a Nemzetbiztonsági bizottság is zárt ülést tartott az ügyben.

2013. november 05. 16:55

Mirkóczki Ádám, a nemzetbiztonsági bizottság jobbikos tagja azt mondta: a keddi zárt ülésén bebizonyosodott, hogy szükség volt a Jobbik kezdeményezésére összehívott bizottsági ülésre, de a bizottságban, vagy akár külön vizsgálóbizottságok keretében további lépésekre is szükség lesz. A Jobbik támogatja a Fidesz-frakció kezdeményezését, miszerint egy külön parlamenti vizsgálóbizottság foglalkozzon a lehallgatási botránnyal. 

A politikus hozzátette: a bizottsági ülésen a szakszolgálatoktól egyelőre nem kaptak megnyugtató, egzakt válaszokat, továbbra sem tudják a miérteket, sem a célszemélyeket. Bíznak benne, hogy a szolgálatok további vizsgálata után ezekre a kérdésekre válaszokat kapnak. 

A jobbikos Németh Zsolt ezután a Külügyi bizottság összehívását is kezdeményezte. Azt javasolta, az ülésre hívják meg a Külügyminisztérium képviselőit. Ugyancsak meghívnák az amerikai nagykövetség illetékeseit, hogy magyarázzák meg, miért kémkedtek magyar állampolgárok, magyar intézmények, vagy adott esetben magyar politikai vezetők ellen.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2013. november 05. 20:20
Már az ókorban az egyiptomiak, később a görögök kihasználták az akusztikát /Dionnysszosz füle/ a hallgatózásra.Később, az erre alkalmas készülékek birtokában ez általánossá vált. Vagy említsem a mitikus Midasz királyt, akinek titkát a susogó nádas fecsegte el? Mert az embernek az a legnagyobb kínja, ha nem tudja elmondani a titkát másoknak, vagy az, hogy nem tudja ki előtt beszél. Mit gondoltok bogárkáim, miért terjesztették el-na honnan jött?-az Internet??Benyalta mindenki, mert tetszik a játék!Nem adok húsz évet neki, az agyatokban fognak turkálni, mint a disznó kinn a mocsár szélen.....
Himalája
2013. november 05. 19:06
"Mirkóczki Ádám, a nemzetbiztonsági bizottság jobbikos tagja azt mondta: a keddi zárt ülésén bebizonyosodott," Zárt ülés? A magyar polgárok számára minden bizonnyal. De hogy az amerikaiak számára-e, azt már kötve hiszem. Szerintem tudnak minden elhangzott szóról.
BőröndÖdön
2013. november 05. 19:02
Vihar a biliben...nagyon komoly az ügy...
=nessuno=
2013. november 05. 18:32
Nevetséges. Idézzék be meghallgatásra Obamát...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!