Igyekeznek tájékoztatni a fedél nélkül élőket az új rendeletről

2013. november 15. 17:43

Utcai szolgálatok próbálják tájékoztatni a hajléktalanokat arról, hogy a csütörtökön elfogadott fővárosi rendelet szerint hol nem tartózkodhatnak majd életvitelszerűen közterületen Budapesten – erről a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) szakmai igazgatója, Győri Péter beszélt pénteken az MTI-nek.

2013. november 15. 17:43

Győri Péter, aki a Menhely Alapítvány kuratóriumának elnöke is, elmondta, hogy a tiltott világörökségi területeken már hetekkel ezelőtt megkezdődött az érintettek tájékoztatása. A csütörtöki rendelet által kijelölt területekkel kapcsolatban egyes utcai szolgálatok próbálnak meg tájékoztatni hajléktalan embereket, de – mint mondta – még nincs olyan térkép, amely alapján dolgozni lehetne.

Győri Péter beszélt arról, hogy fővárosi szinten szoros egyeztetés folyik a hajléktalanellátók és a rendészeti igazgatóság között a rendelet jövőbeni alkalmazásáról, a kerületi közterület-felügyeletekkel viszont eddig sem volt egyeztetés. Szerinte kerületi szinten esetleg „akár radikális akciókra” is lehet majd számítani, ha elkezdik alkalmazni a rendeletet. Elmondta azt is, hogy a tiltott területnek számító 29 kiemelt aluljáróban éjszakánként 30-50 hajléktalan ember tartózkodik, „látható közterületen” pedig 300-400 ember lehet.

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
IgazságosIzomViktor.
2013. november 16. 09:11
Egy újabb szégyenfolt Magyarországnak.A hajléktalanok bűnözővé nyilvánítása.Bravó.Én ha hajléktalan lennék szarnék rá.A börtönben legalább van kaja,pia,meleg.
vigyor
2013. november 16. 07:34
Remélem elég türelmi idő biztosított ahhoz, hogy képesek legyenek tájékoztatni az érintetteket.
basatu
2013. november 16. 07:04
Ti az üldözötteket tájékoztatjátok a legújjabb üldözés módifikációtokról mi meg a világot,amit ők úgy értékelnek hogy ti fasiszták vaqgytok, és mint köztudott a fasisztákat sehol sem szeretik,csak kötélen!
nyugalmazott tanár
2013. november 15. 18:56
Az életvitelszerű tartózkodásra tiltott területek a város területének egy ezrelékét sem teszi ki. Ugyanakkor "a tiltott területnek számító 29 kiemelt aluljáróban éjszakánként 30-50 hajléktalan ember tartózkodik, „látható közterületen” pedig 300-400 ember lehet." Ezek is jobb belátásra és magatartásra bírható szerencsétlenek, akiket a háttérből hergelnek a zavarkeltő csirkefogók. Büntetni azokat kellene, akik a felbújtók, nem azokat, akik a kiszolgáltatottságukban akár egy szál cigarettával vagy egy üveg kocsisborral befolyásolhatók.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!