Ha az MSZP győz, kevesebb kétharmados törvény lesz

2013. november 09. 09:50

Drasztikusan csökkentené a kétharmados törvények körét az MSZP, amennyiben a párt hatalomra kerülne – erősítette meg a Magyar Nemzetnek Bárándy Gergely. A párt jogi szakpolitikusa szerint a szocialisták többek között a nemzeti vagyon védelméről szóló törvényt is kivennék a kétharmados kategória védelme alól.

2013. november 09. 09:50
AZ MSZP hatalomra jutása esetén kivenné a kétharmados többséggel megváltoztatható sarkalatos törvények közül a családok védelméről szóló törvényt, illetve a nemzeti vagyon védelméről szóló jogszabályt is. Emellett szintén csak egyszerű többségre lenne szükség a közteherviselés és a nyugdíjrendszer szabályai, valamint a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok szervezetéről szóló jogszabályok megváltoztatásához – írja a Magyar Nemzet.
 
A lap által megszólaltatott Bárándy kifejtette: az intézkedés-tervezeteket rögzítő munkaanyag ugyan nem elfogadott dokumentum, ezért sem hozták nyilvánosságra, de az abban foglaltakat vállalja a párt.

Összesen 120 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
leech
2013. november 10. 12:24
... , ha engem megválasztanának miniszterelnöknek, minden Magyarnak kiutaltatnék azonnal 10 millió ft-ot ! Nem kell többé tolvaj komcsi az országunknak !
kitiltott
2013. november 09. 22:40
mondják ezt most
catalina9
2013. november 09. 19:43
Ha az MSZP győz, kevesebb kétharmados törvény lesz..." A zuhanó vadászgép pilótája leszól az irányítótoronynak: Elvtársak, ha lezuhanok posztumusz vegyetek fel a kommunista pártba. Sikerül stabilizálni a gépet újra beleszól, ha nem, nem.
nyugalmazott tanár
2013. november 09. 18:57
Ha a részvételük a törvényhozásban olyan aktív lesz, amilyennek a képen is jól kivehető, akkor nem kell tartani a csávókáéktól. Ti. egy tökfej nem ül a patkó-lyukban. Biztosan elmentek kapálni.Végre!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!