Felfüggesztették Meggyes Tamás mentelmi jogát

2013. november 18. 18:50

Az Országgyűlés felfüggesztette a fideszes Meggyes Tamás mentelmi jogát hétfőn. A képviselők erről 298 igen szavazattal, egy nem ellenében és négy tartózkodás mellett döntöttek. Hűtlen kezeléssel gyanúsítják Esztergom volt polgármesterét.

2013. november 18. 18:50

Az országgyűlés 298 igen szavazattal, egy nem ellenében és négy tartózkodás mellett döntött Meggyes Tamás mentelmi jogának felfüggesztéséről. Meggyes nem vett részt az ülésen.Az ellenszavazatot a fideszes Horváth István, a tartózkodó voksokat szintén kormánypárti képviselők adták le, 17-en pedig közülük bár jelen voltak, nem szavaztak. Mindazonáltal Meggyes Tamás kiadását a Fidesz-frakció több mint 80 százaléka támogatta, a jelenlévő ellenzékiek pedig egyöntetűen erre szavaztak.

Polt Péter legfőbb ügyész jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte a korábbi esztergomi polgármester mentelmi jogának felfüggesztését. Az esztergomi önkormányzat 2003-ban négy évre életbiztosítással vegyes befektetési szerződést kötött Meggyes Tamás polgármester és az alpolgármester részére.

Az ügyészi indítvány szerint a fideszes politikus hatáskörét túllépve döntött a szerződések meghosszabbításáról, a kedvezményezettek személyének megváltoztatásáról és kötött hasonló szerződést a másik alpolgármester javára. A döntéssel a biztosítás kedvezményezettjei maguk a politikusok lettek.

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mr Fabulous
2013. november 19. 09:41
Bobber! Riadó!!!!
celkereszt
2013. november 19. 09:29
Meggyes bukott politikus. Megadták a kilövési engedélyt. Rajta statuálják a példát, hogy a Fidesz üldözi a korrupciót a párton belül is.
becike4
2013. november 19. 08:38
A nagy megtisztulási rohamban már csak az ügynöktörvényt,meg a NAV vizsgálatot kéne megszavazni,nem sunnyogni az MSZP-vel.
nyugalmazott tanár
2013. november 18. 22:14
"Felfüggesztették Meggyes Tamás mentelmi jogát" A Napnál világosabb, hogy a FIDESZ nem áll neki sikálni és védelmezni a gyanusítottat, hanem az igazságszolgáltatásra bízza. Ezzel szemben az MSZP meg a szadesz még az ítélet után is védelmezi és mentegeti a bűnöző tagjait és klientúráját. Tucatnyi rá a példa. Nagy ám a különbség.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!