Cigányok pártja

2013. november 30. 16:44

Persze, a személyes hitelesség is komoly mozgósító erő lehet, de Horváth Aladárnak ezzel egyszer már nem volt szerencséje.

2013. november 30. 16:44
Czene Gábor
Czene Gábor

Persze, a személyes hitelesség is komoly mozgósító erő lehet, de Horváth Aladárnak ezzel egyszer már nem volt szerencséje: 2010-ben független jelöltként – a romák által amúgy nagy számban lakott edelényi körzetben – a többiektől messze lemaradva utolsó lett. Mára szerinte megváltoztak a körülmények: az MCP a Fideszből kiábrándult romák és a nem cigány szegények támogatására egyaránt számíthat. A várakozás alighanem illúziókra épül. A hatalom minden előnyét élvező Farkas Flórián – fideszes parlamenti képviselő, a Lungo Drom és az országos önkormányzat vezetője – vasmarokkal fogja a saját embereit.

Abból a nyájból nem könnyű elkódorogni. A közhangulatot ismerve annak sincs sok realitása, hogy a nem cigány szegények tömegével fogják beikszelni az MCP-t. A legvalószínűbbnek az látszik, hogy a cigányok pártja – ha végül tényleg elindul – főként a baloldaltól képes elvinni valamennyi roma szavazót. Jövő tavasszal kiderül, érdemes volt-e belevágni.

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2013. december 01. 09:50
Ime ismét itt van Síránkozó Czene Gábor! Gabika!Ha a nyilvánosházban nem jól mennek a dolgok,nem az ágyakat cserélik. Örök törvényű filozófiai tétel,jó lenne ha megjegyeznétek ott a NOL-nál is!
berzsian56
2013. december 01. 09:27
Nagy összegben fogadnék rá, hogy ez a régen dédelgetett ötlet, nem a jóképességű Aladár fejéből pattant ki. Sokkal inkább, régí szőrehullató szadeszes múmiák találmánya. Szerintem remek ötlet. A romák sosem voltak elvakúlt jobbikos szavazók, de még rögeszmés kormánypártiak sem. Egy ilyen párt legfeljebb a baloldalról szakíthat magának néhány százalékot, ami nagyon egészséges folyamat.Két három százalékot lereszelnek a maszopról ,a kis balos pártoket pedig megfojtják A romák most benyujtják a számlát.Már nem lesz elég néhány lejárt szavatosságú zacskós leves a szavazatok megvásárlásáért, hanem milliókat, tízmilliókat kell betenni. Négy hónappal a választások előtt pártot alapítani csk úgy lehet , ha valakik százmilliós pénzekkel állnak a háttérben. Egy párt müködéséhez apparátus kell, nyomda, plakátok, számítógépek, telefonok, szervezők, plakátragasztók egyebek. Pénz, pénz, pénz. A valódi kérdés az , kik állnak a háttérben , és miért érik meg nekik ezt a pénzt egy reménytelen vállakozásba betenni?
almafa
2013. november 30. 23:00
Horváth Aladár nem teljesen képzelgő, tudja jól, hogy így semmi esélye. Neki bőven elég lesz ha együttműködik valakivel, egy természetesen nem nyilvános pozíció ígéretével. Ennyit szeretne, a többi nem érdekli. Elvégre Bajnai is együttműködik a kb. 20 fős SZEMA-val.
perszekutor
2013. november 30. 21:27
==Cigányok pártja== Balog lesz a pártelnök, orbán meg a helyettese ... oszt jónapot. Zsidók pártja már van: MSZP - öregek Fidesz-MPSZ -fiatalok KDNP LMP Jobbik DK EGYÜTT MIÉP 4K! stb., stb.,stb. Az anyátok ne sirasson!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!