Tóth Zoltán: lesre futtatták az ellenzéki összefogás jelöltjét

2013. október 17. 14:41

Tóth Zoltán szerint a választási bizottság és a választási iroda szándékosan futtatta lesre a közös ellenzéki jelöltet Békéscsabán.

2013. október 17. 14:41

Tóth Zoltán az Egyenes Beszédben azt fejtegette, hogy hibázott ugyan a Párbeszéd Magyarországért Békéscsabán, de a helyi választási iroda nem segítette elő a pártok munkáját. Tóth szerint ők hagyták lesre futni a baloldali ellenzéki pártokat, akik fél órával a péntek 16 órai határidő előtt adták le Kovács Katalin ajánlószelvényeit, illetve a jelöltállító szervezetek bejegyzését igazoló dokumentumokat. A helyi választási bizottság, majd a területi választási bizottság is elutasította Kovács nyilvántartásba vételét, mivel a Párbeszéd Magyarországért bírósági igazolását nem a jogszabályban előírt időpontban állították ki.

Bár Tóth azt mondja, hogy a kérdéses eljárási szabályozást a mostani parlamenti ciklusban fogadták el, valójában azt már az 1997. évi C. (a választási eljárásról szóló) törvény 51. § (1) bekezdése tartalmazza: „Azt a jelölő szervezetet, amely jelöltet vagy listát kíván állítani, az egyesületek bírósági nyilvántartásából a választás kitűzését követően kiállított kivonat csatolásával kell bejelenteni az alábbiak szerint”. Ennek a jogszabálynak az előkészítésében Tóth Zoltán is részt vett.

Tóth munkásságának régi nagy tisztelői vagyunk.

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2013. október 20. 18:12
T, Tóth Szakértő! Hónapokkal ezelőtt azt nyilatkozta,minden választással kapcsolatos tudását a baloldal szolgálatába állítja. Három héttel később,amikor Mesterházy elárulta,hogy fogalma sincs a választó kerületek számáról,igen elmarasztalóan nyilatkozott. Most meg a saját maga által fogalmazott törvényt vitatja. Milyen ember ön Tóth Zoltán? Válaszolna??
tatka46
2013. október 18. 11:05
Bezzeg mindez fordítva történt volna a jobboldal újra elkezdett volna gyújtogatni,randalírozni.Mi lesz még itt 2014-ben, nem csodálkoznék a Fidesz letartoztatná az ellenzékiek vezetőit egy pár napra, tiszta Rákosi tempó.Fog még nagyobb balhé is lenni 2014-ben, köszönhetően a Fideszes csűrhének. A baloldal meg megérdemli sosrsát ha ilyeneket csinál.
csadtoselemér
2013. október 18. 08:19
De hová tűnt Rytkó Emília?! :)
cutcopy
2013. október 18. 05:30
Focihasonlatokat már eltanulták a ballibek de a szabályokat még mindig nem ismerik, ugyanis nem a lesre állítás a szabálytalan hanem a lesre futás..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!