Bajnai: A Fidesz honosította meg a „tahópolitikát”

2013. október 04. 14:23

Bajnai Gordon szerint Magyarországon a politikai kultúra sokkal mélyebben van, mint ami jó érzést okozna Magyarország polgárainak, de „ezt a fajta tahópolitikát Magyarországon a Fidesz, a Fidesz választási korifeusai honosították meg”.

2013. október 04. 14:23

Az Együtt‒PM választási szövetség vezetője erről más témában tartott pénteki sajtótájékoztatóján beszélt azután, hogy több kérdést is kapott a vasárnapi szobordöntéssel kapcsolatban, melyet a kormánypártok élesen elítéltek és erre szólították fel az ellenzéki pártokat is. Bajnai Gordon úgy fogalmazott: „a sok erkölcscsőszi” felszólalást, amit az elmúlt napokban érzékelt, nem tapasztalta, amikor „minden sarkon akasztófával várják” a tüntetők, ha bárhová utazik.

Hozzátette: Baján pedig bebizonyosodott, hogy a Fidesz folytatta a „tahópolitikát” Teket Melinda ellen, amikor egy Zsigó Róbert helyi fideszes polgármesterhez személyesen köthető portál gyalázta nőiségében az időközi választás közös baloldali jelöltjét. „Ezt a fajta tahópolitikát Magyarországon a Fidesz, a Fidesz választási korifeusai honosították meg, ami nagyon rosszat tesz a magyar politikának” ‒ fogalmazott Bajnai Gordon, aki szerint erre a helyes válasz az, hogy visszatérnek a helyes politikai kultúrához, ahol mindenkinek van lehetősége elmondani a véleményét.

Összesen 156 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kvasztics Fedor
2013. október 05. 10:10
Bajnai megkapta főnökeitől, Kónyától és Dopemantól legújabb nyilatkozatának szövegét, és kötelességtudóan felmondta. Ahogyan az egy Dopemantól érkező, őt gyenge jelleműnek tituláló becsületsértő vádaskodás után illik. Érdekes módon ezt nem merte nyilvánosan kikérni magának. Röhejes ez a szerencsétlen!
puszika
2013. október 05. 10:00
Szobordöntés után,ki is a tahó Bajnai???
ballada
2013. október 04. 22:56
Az eu rá jött az mszp hazugságokra hazánkat nem baccogtatja az mszp feljelentés kapcsán.Bajnaiék érzik a nyugat támogatását elvesztették ilyenformán,mszp annál agresszívebb itthon.
6qwasyx
2013. október 04. 22:40
Ezek reszketnek tőled, Mesterházytól, nem beszélve Feriről! Jól csináljátok fiúk, feltöröljük Orbánnal a csehót!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!