Varga: A mezőgazdaság és az ipar lehet húzóágazat

2013. augusztus 27. 20:10

Kevés olyan ország van, amelyik Magyarországhoz hasonlóan önerőből, újabb hitel nélkül „ki tudott mászni” az IMF segítségéből – mondta Varga Mihály kedden Szentendrén, a nemzetgazdasági miniszter szerint a következő években elsősorban a mezőgazdaság, a feldolgozóipar és az ipar válhat húzóágazattá.

2013. augusztus 27. 20:10
A Rákóczi Szövetség által szervezett Kárpát-medencei Főiskolás Táborban tartott előadásán a nemzetgazdasági miniszter kifejtette, ha az államháztartási hiány 3 százalékos szint alá kerül, a gazdasági növekedés pedig egészséges értékre, 1,5-2 százalék fölé emelkedik, akkor folyamatosan, lépésről lépésre ki tud jönni az ország az adósságcsapdából. Van erre más ország esetében is példa – mutatott rá –, mint például az 50-es évek Dél-Koreája és Tajvanja, amelyek hasonló módon el voltak adósodva, mégis fellendült a gazdaságuk.
 
A miniszter arról is szólt, hogy a következő években elsősorban a mezőgazdaság, a feldolgozóipar és az ipar válhat húzóágazattá, s fontos a kelet felé nyitás politikájának követése is. Ennek során főként az arab országokkal, Kínával és Oroszországgal gazdasági együttműködésre kell törekedni. Az elmúlt években az országba áramló, hozzávetőlegesen 7000-8000 milliárd forintos EU-s forrás egy része nem kellő hatékonysággal hasznosult, a források közül sokat öncélú presztizsberuházásra fordítottak - ezt elkerülendő a következő években nem központi elosztás szerint, hanem négy minisztériumra bízva, az eddigieknél jobban hasznosulhatnak majd az uniós támogatási pénzek.
 
Varga Mihály, az EU-n belüli érdekérvényesítés fokozását hangsúlyozva, a visegrádi együttműködés fontosságára is kitért. Hangsúlyozta, a négy visegrádi ország – Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország – együtt 63 millió lakost képvisel, és egymással összefogva például több agrárkérdésben már eddig is jó eredményt ért el.

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gubenc
2013. augusztus 28. 15:19
Alapvetően az autóipari beszolgáltatási láncban van talán még valami növekedési potenciál. Ezt főleg a rothadó nyugaton tapasztalható növekedésnek köszönhetjük. Ebből a hazai vállalkozások is profitálhatnának egy kicsit. A megzőgazdaság tényleg tudna működni, mert jók az adottságaink. De ahhoz valakinek beruházni kellene, és csinálni egy versenyképes élelmiszer ipart csinálni, mert feldolgozás nélkül nem lehet normális árat kapni az élelmiszerért külföldön. Eddig ilyesmivel egyedül Csányi kisérletezett, a többi oligarcha az észosztásban jeleskedik csak. Az ázsiai kistigrisek (Szingapúr, Malajzia, Dél-Kórea), Finnország és általában az összes többi ország, akinek sierkült előre lépni, az oktatásba és az infrastruktúrába (pl. közlekedés, vizgazgálkodás, egészségügy) fektette a forrásait. A futballstadion és főtério szökőkút alapú gazgasági kitörés modelje a világban eddig ismeretlen.
hazug politikusok
2013. augusztus 28. 06:41
Varga most teljesen bebizonyította hogy hülye a gazdasághoz. A hitelt is hitelekből fizettük vissza. A mezőgazdaság fejlődéséhez kellene az uniós támogatás meg a banki hitelezés. Mindkettő felfüggesztve.
liberálzöld.
2013. augusztus 28. 03:09
A mezőgazdaság, mint húzó ágazat. A GDP 3-4 %-át adja, mit lehet rajta húzhni? Fél %-ot? Szerintem a mezügazdaságnak nem húzó ágazatnak kellene lennie, hanem eltartania a vidéki lakosság 2/3-át, de lagalább a felét.
liberálzöld.
2013. augusztus 28. 03:06
" .. újabb hitel nélkül „ki tudott mászni” az IMF segítségéből ..." Ja bammeg! Mert a tonnaszámra extra magas kamattal kibocsátott állampapír az nem hitel, mi? Ennyire hülye ez a Varga, vagy a zembereket nézi annak?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!