Román külügy: Csak látszatpolitika a budapesti nagykövet bekéretése

2013. augusztus 16. 08:57

Konjunkturális látszatpolitikai lépésnek tartja a román külügyminisztérium azt, hogy Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön bekérette Románia budapesti nagykövetét.

2013. augusztus 16. 08:57

A román külügyminisztérium pontosításokat fűzött csütörtökön ahhoz a hírhez, hogy Németh Zsolt szóbeli jegyzékben utasította vissza és cáfolta Titus Corlatean román külügyminiszter marosfői kijelentését, amely szerint a nemzeti összetartozásról szóló törvény „a Versailles-i békerendszer megkérdőjelezését” célozná. „Titus Corlatean álláspontja nem új és nem kellene meglepnie a magyar felet. Ez a jogszabály nyilvánvalóan a trianoni békeszerződés úgymond igazságtalan jellegét akarja napirenden tartani, amit Románia nem tud méltányolni” – mutatott rá a bukaresti külügyi közlemény.

A román külügyminiszter csütörtök este a Digi24 hírtelevízió élő műsorában kifejtette: aránytalannak érzi, hogy Traian Basescu államfő hétfői váratlan kirohanására Budapest nagyon visszafogottan, míg az ő évek óta hangoztatott álláspontjára sokkal határozottabban reagált. Corlatean szerint az azonos politikai családhoz tartozó román államfő és magyar miniszterelnök valójában továbbra is jól megértik egymást, kölcsönös szolgálatokat tesznek egymásnak, egymás szavazóbázisát erősítve a nacionalista retorikával.

A szociáldemokrata politikus előző nap a 11. Marosfői Nyári Egyetemen bírálta a román elnököt, ugyanott, ahol hétfőn Basescu azt mondta: Románia vezető szerepet fog vállalni „Budapest rendreutasításában”, mert Magyarország az „instabilitás tűzfészkévé” vált a kisebbségi kérdésben. Basescu a külhoni románságnak szervezett székelyföldi fórumon úgy vélekedett a „magyar politikai elit” részvételével lezajlott székelyföldi rendezvényekről, hogy ezek túllépték az illendőség határát, s ez többé nem ismétlődhet meg.

A „szélsőséges nézeteket terjesztő” erdélyi magyar nyári táborok betiltását csütörtök esti tévéinterjújában Corlatean is lehetségesnek nevezte, de szerinte ez az igazságszolgáltatás dolga. A román diplomácia vezetője a romániai magyarság autonómiaigényére is kitért, amelyet megalapozatlannak nevezett. Szerinte autonómiák csak kivételként működnek néhány európai országban, de úgy vélte, Romániában semmi szükség rá, hiszen a magyarok nincsenek kizárva a hatalomból: részt vesznek a helyi, megyei és olykor az országos döntéshozatalban is.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MacElek
2013. augusztus 16. 12:31
Legyen inkább hideg vagy meleg, mert a langyosat mindenki csak kiköpi a szájából.
MacElek
2013. augusztus 16. 12:24
Ezzel a húzásával Németh sem a románoknál, sem a magyaroknál nem lett népszerűbb. Igazi "diplomáciai érzékre" vall ilyen hülyén reagálni valamire. Ha a románok seggét akarja nyalni, akkor nem való oda. Ha meg a magyarok érdekét akarja képviselni, akkor nem kéne mellébeszélnie. Mert a magyarok többsége nem úgy gondolja, ahogy ő, és nem osztozik az álláspontjában.
MacElek
2013. augusztus 16. 11:35
Ja. Igazából az lett volna a jó ha hazaküldi. És meg kellett volna neki mondania, hogy természetesen benne van a nemzeti összetartozás rendszerébe trianon teljes revíziója. Vagy ha még nem, akkor majd benne lesz. Nem kéne egyoldalúan erőltetni ezt a román-magyar "barátságot". A románokkal nem így kell beszélgetni. Hanem hadsereggel a határnál. Csak hát az sincs, mert a tisztelt "rendszerváltók" azt is leépítették. Csak egy ilyen fatökű külügyminiszterünk van. Aki bekéret és magyarázkodik.
IgazságosIzomViktor.
2013. augusztus 16. 10:07
Szerintem meg jöjjenek ide az Erdélyiek Magyarországra lakni.Itt biztonságban lennének,egyre több a munkahely,a gazdaság dübörög,egyre több pénz marad az embereknél,meg rezsicsökkentés van.Jobb itt mint Erdélyben.A Románok jól megzeppennének.Megoldódna a probléma:-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!