Főleg az idősebb korosztálynak segített a Munkahelyvédelmi Akcióterv

2013. augusztus 14. 07:58

Több mint 730 ezer munkavállaló foglalkoztatását segítette az első félévben a munkahelyvédelmi akció, a támogatott munkavállalók fele a nyugdíjhoz közeledő 55 év feletti korosztályból kerül ki.

2013. augusztus 14. 07:58

A Fidesz közleménye szerint a munkahelyvédelmi akciót olyan munkavállalók érdekében indította a kormány, akik életkoruknál vagy élethelyzetüknél fogva különösen veszélyeztetett helyzetben vannak a munkaerőpiacon. Ők a kisgyermekes édesanyák, az 55 év felettiek, a pályakezdő fiatalok, a tartósan munkanélküliek és a szakképzettség nélküliek. Azok a munkaadók, akik ilyen alkalmazottakat foglalkoztatnak, jelentős járulékkedvezményekkel számolhatnak. A járulékkedvezmény jelentős vonzerőnek tűnik, hiszen a programban hónapról hónapra egyre több vállalkozás és munkavállaló vesz részt.

Az első félévben 732 ezer ember foglalkoztatását segítette a program, közülük 356 ezren 55 év felettiek, 30 százalékuk (220 ezren) szakképzettséget nem igénylő munkakörben dolgozik, 16 százalékuk (115 ezren) 25 év alatti fiatal, 4 százalékuk (30 ezren) kisgyermekes édesanya, 2 százalék (11 ezer ember) pedig tartósan álláskereső személy. A Fidesz szerint ezeket a csoportokat a Gyurcsány-Bajnai-kormány hagyta kiszolgáltatottan sodródni a munkaerőpiacon.

A Fidesz szerint az idén indított munkahelyvédelmi akciónak is része van abban, hogy Magyarország a munkanélküliséggel szembeni küzdelemben jobban teljesített a többi európai országnál és a nehéz európai helyzet ellenére növelni tudta a foglalkoztatottak számát.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2013. augusztus 14. 10:15
"A Fidesz közleménye szerint ...". Ennyi elég is. Ennél még az átkosban a "TASSZ jelenti ..." kezdetű cikkeknek is nagyobb volt a valóságtartalma.
pimepime
2013. augusztus 14. 08:27
Ez igen dicséretes eredmény! De lássuk az érem másik oldalát! Tudván, hogy a versenyszférában kevesebben dolgoznak mint korábban, ez a dicshimnusz nem szól másról, mint hogy az egyéb korosztályok lettek veszélyeztetve. És pont ezek a tetterős korosztályok a legmobilabbak, akik gondolkodás nélkül mennek külföldre. Ez egyrészről jó, mert legalább keresik a munkát. Másrészről rossz, mert pont a legjobb, legképzettebb munkaerő az amit odaajándékozunk a halódó nyugatnak. És extrán rossz, mert ezeknek a generációknak kellene kitermelni a jövő generációit. Tehát elmegy külföldre, ha megtalálja a számítását marad és szüli a sok gyereket a németeknek, briteknek, stb. Ha csak kínlódik odakint, hazajön évek múlva frusztráltan, legszebb és legtermékenyebb éveit elherdálva és ugyanott van mint volt, csak 5-10 évvel idősebben, gyerek nélkül. Szóval ami jó valakiknek, az rossz másoknak. Én személy szerint sajnálom az elfelejtett fiatalságot! :-(
nyugalmazott tanár
2013. augusztus 14. 08:15
" ...munkahelyvédelmi akciónak is része van abban, hogy Magyarország a munkanélküliséggel szembeni küzdelemben jobban teljesített a többi európai országnál..." Csak hát a hazai mindent tagadók, mindent ócsárolók úgy tesznek, mintha egy prosperáló felfelé ívelő gazdasági környezetben élnénk, mintha nem sújtaná Magyarországot a minden környező országnál mélyebb válsághelyzetet maga után hagyó gyurcsányi-bajnai éra. Ezek figyelembevételével azonban azok károghatnának, akik jobb teljesítményt tudnak felmutatni. Nem ígérgetni, hanem felmutatni. A haszai álbaloldalon ilyen egy sem akad. Ám annál nagyobbakat tudnak lódítani, ígérgetni, a soha be nem tartás garanciájával megvezetve a gyanútlan naívakat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!