Együtt–PM: Közös fellépést a gyűlölet ellen!

2013. augusztus 02. 09:56

Az Együtt-PM szerint a roma holokauszt emléknapja arra emlékeztet, hogy a gyász mellett aktívan fel kell lépni és közösen tenni kell a kirekesztés legapróbb jelei, a gyűlölet minden szava és tette ellen.

2013. augusztus 02. 09:56

Az ellenzéki pártszövetség vezetői, köztük Bajnai Gordon volt miniszterelnök az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményükben azt írták, fejet hajtanak a származásuk miatt üldözött, megkínzott és meggyilkolt magyarok emléke előtt.

Felidézték, hogy a magyar állam aktív szerepet vállalt a roma holokauszt, a porajmos megszervezésében és végrehajtásában, ezért a magyar nemzet életbevágó érdeke, hogy emlékezzen az áldozatokra és ne felejtse el az árulást sem.

Egy államnak kötelessége megvédenie polgárait, egy közösség tagjainak pedig szolidaritást kell vállalnia egymással, különösen azokkal, akiket a létükben fenyeget bármilyen veszély” – fogalmaztak.

Az Együtt–PM szerint az emléknapnak komor aktualitást ad, hogy elsőfokú ítélethozatalához közelít a roma-gyilkosságok néven elhíresült bűncselekmények ügyében indult per. Ezzel összefüggésben kiemelték: hat magyar embert csak azért öltek meg, mert cigányok is voltak, „nem azért, amit tettek, vagy nem tettek, hanem azért, aminek születtek”. Ennek a szörnyűségnek éppúgy bele kell égnie a nemzet emlékezetébe, ahogyan más, nemzeti tragédiánknak – írták.

A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg a világ több országában arról, hogy 1944. augusztus 2-án éjjel az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban néhány óra alatt több mint háromezer roma embert gyilkoltak meg.

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
geraz51
2013. augusztus 02. 14:46
A roma értelmiséggel megbeszéltétek,hogy szükségük van e rátok.A Horváth Aládáron kívül.
Magyarok Pásztora
2013. augusztus 02. 13:00
Mit tett a kisbőgő a gyűlölet ellen,amikor ő volt a (horribile dictu, még kimondani is rettenetes) me?
Senye Péter
2013. augusztus 02. 12:03
Izrael államot részben a zsidókat ért üldözés kárpótlásaként hozták létre. A romáknak nincs erre joguk valahol az őshazájukban?
Nannyó
2013. augusztus 02. 11:53
A minap az Örs vezér téren jártam gyönyörűszép, 25 éves lányommal. Egyszercsak a semmiből körbekapott minket egy csoport cigánysuhanc. Elkezdték a visszataszító, mocskos szövegüket nyomni, közben egyre szorosabbra vonták a kört körülöttünk. Iszonyúan megijedtünk mindketten. Elkiabáltam magam, hogy "segítség!". A körülöttünk jövő-menő emberek nem mozgatták a fülük botját sem, a téren tanyázó hajléktalanok mentettek ki szorult helyzetünkből. Ez csak egy apró történet, ami mindennapos. Amíg ezek az állatok nem tanulnak meg ember módon élni, addig tőlem ne várja senki, hogy ember módon kezeljem őket. A magyar nemzetnek az az életbevágó érdeke, hogy megkapja a lehetőséget, hogy ezek ellen az állatok ellen védekezzen. Nem az az érdekem, amit ez az írás állít, hogy emlékezzek az áldozatokra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!